Főoldal > AKTUÁLIS > Paris Hilton átlátszó ruhákban mutatkozik

Paris Hilton átlátszó ruhákban mutatkozik

0

Írta:

Ilyen ruhákban nem lehetett őt nem észrevenni a francia Riviérán.

Május közepén Cannes-t elárasztották a világsztárok. A tömegből kitűnni elég nehéz feladatnak tűnt, de Paris Hiltonnak sikerült – egy kis trükkel. A 35 éves örökösnő először egy jótékonysági gálán viselt olyan ruhát, amely messziről úgy tűnt, csak nyomokban fedi a felsőtestét (persze a ruha közelebbről nézve mindent eltakart), másnap pedig egy jachton fotózták le, stílusban nagyon hasonló csipke miniruhában.

Persze sokaknak az is feltűnt, hogy Paris nemcsak sikkes ezekben az átlátszó hatású szerelésekben, hanem nagyon csinos is. „Igyekszem egészségesebben élni. Ennek jegyében számos, kisebb-nagyobb változást iktattam be az életembe, például egy éve eldöntöttem, hogy nem iszom szénsavas üdítőket. Ettől szinte egyik napról a másikra vékonyabb lett a derekam” – árulta el egy évvel ezelőtt.

A DJ-ként szárnyait bontogató örökösnő azt sem titkolja, hogy sokáig a Coca-Cola volt a kedvenc itala. És bár megtehette volna, hogy ebből a diétás verziót választja, nem tette, mert nem szereti a cukormentes kóla ízét. Sokak szerint az ilyen apró változások is sokat jelentenek egészségünk, fittségünk és persze vékonyságunk megőrzése érdekében, mások viszont nem hiszik, hogy csak a cukros, szénsavas üdítőkről való lemondás lenne Paris szuper alakjának titka.

A híresség persze nem is állítja, hogy csak ennyi lenne – elárulta, hogy sokkal jobban figyel a táplálkozására, mint korábban, és igyekszik egészségesebb alternatívákkal helyettesíteni például egészségtelenebb gyorséttermi kedvenceit: hamburger és sült krumpli helyett rendszerint pulykahúsos tekercset kér salátával.

„Ezen kívül imádom a zöld smoothie-kat, és rendszeresen fogyasztok különböző gyümölcs- és zöldségleveket. Több vitamint, zöldséget, gyümölcsöt, salátát és proteint viszek be a szervezetembe, mint korábban, és jobban is érzem magam a bőrömben” – nyilatkozta.

De persze irigylésre méltó vonalait nem tudná megőrizni, ha nem mozogna semmit. „Az edzőtermeket továbbra is kerülöm, viszont a kinti mozgásformákat nagyon szeretem – mindent kipróbálok a síeléstől a jégkorongon át a szörfözésig. Mindig is nagyon aktív lány voltam, szeretek sportolni” – mondta.

A kinti mozgásformák mellé nemrégiben jött Paris életébe a Pilates, amit azonnal megszeretett. „Számtalan izmot átmozgat, és bár látszólag nem nehéz, azért az edzés végén lehet érezni, hogy egy kiadós sportoláson vagyunk túl” – magyarázta a híresség.

Paris és a kondizás
A rossz nyelvek szerint azért állítja, hogy nem szereti az edzőtermeket, mert azok korábbi szerelmére, Cy Waitsre emlékeztetik. Miatta anno a testépítés szerelmese lett, és alig tudták kirángatni a konditeremből – ez persze a szakítás után megváltozott. A híresség ezután kereste egy ideig a számára legmegfelelőbb mozgásformát, és most úgy tűnik, a Pilatesben meg is találta azt, amire szüksége van.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X