Főoldal > AKTUÁLIS > Adelenak tényleg fájhat az edzés

Adelenak tényleg fájhat az edzés

Adeleedzésedzőtereménekesnőfogyássúlyzó
0

Írta:

A híres énekesnő kemény edzésekkel és vicces képekkel tölti az időt az edzőteremben.

Adele sosem titkolta, hogy nem az edzőterem a kedvenc helye – és akkor még finoman fogalmaztunk. És persze nemcsak szavai, hanem gesztusai is elég őszinték (ezzel kapcsolatban is): januárban posztolt egy fekete-fehér képet, amit elnézve elhisszük, hogy neki tényleg fizikai fájdalmat okoz az edzés. A fotót persze viccnek szánta, rajongói pedig értették is, és jót mosolyogtak a hülyéskedésén.

Most pedig itt a folytatás, méghozzá egy olyan fekete-fehér fotó képében, amelyen Adele két kézisúlyzóval erőlködik. Persze gyanítjuk, hogy ez is csak vicc, mindenesetre az eredményt elnézve komoly edzésmunka állhat a háttérben: az egykor duci énekesnő nem kis túlsúlytól szabadult meg az elmúlt időszakban.

„Ez a helyzet számomra is új. Korábban mindig kérdezgettek a testemről, a súlyomról, a méreteimről, a stílusomról, meg ilyesmikről – mondta egy korábbi interjúban, majd hozzátette – teljesen megértem. Csak az zavar valamelyest, hogy a férfiaktól miért nem kérdezik ezt ennyiszer?!”

„Olyan érzésem volt, hogy általános meglepődés vesz körül, mert duci vagyok, mégis sikereket tudok elérni a sok nádszálvékony énekesnő között” – fejezte ki véleményét a híresség, aki az elmúlt három évben otthon volt a kisfiával, Angelóval.

Sokan azt gondolják, az otthon töltött idő is lehetőséget adott számára, hogy átgondolja étrendjét, és többet mozogjon – nem a fogyás, hanem egészsége és fittsége érdekében, de Adele azt mondja, elsősorban a hangja, illetve hangi adottságainak megőrzése miatt iktatott be néhány változást.

„Nincs több alkohol, cigi, koffein, sem pedig fűszeres, citrusos vagy savanykás étel. Ezen kívül a smoothie-k rajongója lettem, mert nagyon finomak, ráadásul egészségesek is” – árulta el az egyik külföldi magazinnak.

Ami pedig az edzéseket illeti, az utóbbi hónapokban rendszeresen eljár kocogni a vőlegényével, ami mindkettőjüknek jót tett: egy barátja úgy tudja, az első hónapban minden nap együtt kocogtak, aminek látszott is az eredménye: majdnem 7 kilót fogyott Adele, és Simon is. Azt nem tudjuk, hogy az énekesnő pontosan mennyit adott le, de becslések szerint idén tavasszal legalább 15 kilóval lehetett kevesebb, mint 2008-ban volt.

Ami pedig a távlati terveit illeti, az egészségmegőrzésnek fontos szerepet kell szánnia – annál is inkább, mert sokak meglepetésére kikotyogta: mihelyt véget ér 107 állomásos turnéja (novemberben – a szerk.), kedvesével azonnal rá szeretne állni az újabb babaprojektre. Márpedig ha ő valamit elhatároz, akkor annak biztosan úgy is kell lennie.

Megbánta, hogy abbahagyta a dohányzást?

Az énekesnő újabban úgy tűnik, szeret meglepő kijelentéseket tenni: nemrég azt nyilatkozta, hogy szerinte a dohányzás abbahagyásával épp az ellenkezőjét érte el, mint amit akart: a hangja megőrzése miatt szokott le, de most úgy érzi, gyengébbek a hangi adottságai, mint korábban voltak. Szerintünk viszont így is csodálatosan énekel, másrészt meg nem ezekre a dolgokra kellene fókuszálnia, hanem arra, hogy pozitív példát mutasson kisfiának, Angelónak, illetve még sokáig egészségesen élve nevelhesse gyermekét, gyerekeit.

Fotó: Eonline


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X