Főoldal > AKTUÁLIS > Sharon Stone bikiniben is szuperdögös

Sharon Stone bikiniben is szuperdögös

bikiniSharone Stoneszínésznősztár
0

Írta:

Megjelenésével mindenkit meglepett az 58 éves színésznő.

Egy ötvenes évei vége felé járó nőről nem annyira tudjuk elképzelni, hogy bikinit viseljen, azt meg talán még kevésbé, hogy az remekül is álljon rajta. Sharon Stone viszont szépen beintett sztereotípiáinknak – A Little Something For Your Birthday című filmjét forgatja épp Zuma Beachen, ahol színes bikinifelsőben és piros alsóban állt be röplabdázni. Igen, bikiniben röplabdázott, és igen, 58 évesen. És ez az egész istenien állt neki! Sőt, sokak szerint ebben a szettben, pilótaszemüvegben és új frizurájával legalább 15 évet letagadhatott.

Persze, neki is voltak nehéz időszakai. A magazinnak adott interjújában arról is beszélt, hogy mit érzett, amikor a kilencvenes években stroke-ot kapott. „Az orvost megkértem, hadd hívjam fel az anyukámat, mire azt válaszolta: igen, ezt kellene tennie, mert egy ideig talán nem fog tudni beszélni” – mondta. A színésznőnek két évig tartott, mire újra megtanult járni és beszélni. „Most más a testalkatom, más dolgokat szeretek, sőt, még az ételallergiáim is mások” – tette hozzá.

Mélypontjairól egy korábbi interjúban is beszélt. „A negyvenes éveimben történt, hogy bezárkóztam a fürdőszobába egy üveg borral, és megfogadtam, hogy addig maradok, amíg el nem fogadom magam. Azt, ahogyan kinézek, itt és most” – árulta el.

„Néztem az arcom a nagyítós tükörben, néztem a testem, és sírtam, csak sírtam. Aztán egyszer csak azt mondtam magamnak: rendben, megöregszel, de hogyan akarod csinálni?” – emlékezett vissza a milliók által csodált világsztár.

Azóta Sharon különösen ügyel az egészségére, a helyes étkezésre – magas protein- és alacsony szénhidrát-tartalmú étrendjét hosszú ideje követi –, és a sok mozgásra. Rendszeresen jógázik, nyújtógyakorlatokat végez, sokat sétál és táncol.

„Arra gondoltam, úgy szeretnék megöregedni, mint egy táncos. Azóta is, minden alkalommal, amikor sportolok, mindig mást csinálok, attól függően, hogy éppen melyik területet kell egy kicsit jobban átmozgatnom” – árulta el.

Ami pedig a lemondásokat illeti, Sharon arról is őszintén beszélt, hogy régen nehezen mondott nemet egy-egy pohár borra, mert nagyon szerette, de most már egyáltalán nem él egykori kedvencével. „Szerintem nekünk, nőknek egy bizonyos kor felett jobb, ha nem iszunk alkoholt, mert nagyon felfújódhat tőle az arcunk és a testünk középső szakasza” – vélekedett.

Ami Sharon kedvenceit illeti, a sztár régóta kerüli a magas glikémiás indexű ételeket, például a fehér kenyér, a fehér lisztből készült tészták vagy a péksütemények, és száműzte étrendjéből a cukrot is. Viszont nassolhat diót, mogyorót, és egy kis csokoládé is megengedett számára – persze csak mértékkel

Emellett fontosnak tartja a folyadékpótlást is, ezért sok szénsavmentes ásványvizet iszik. Lelki egészsége és mindennapi aktivitása szempontjából pedig elengedhetetlennek tartja a fiaival töltött időt – elmondása szerint a kissrácoknak köszönhetően még jó ideig nem fog berozsdásodni.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X