Főoldal > AKTUÁLIS > Gwen Stefanit beperelték

Gwen Stefanit beperelték

dalénekesnőfodrászGwen Stefanisztárzene
0

Írta:

Egykori fodrásza vádolja dallopással a híres énekesnőt.

Nagy port kavart Gwen Stefani egykori fodrászának állítása: Richard Morrill azt mondja, a világsztár 2014-es Spark the Fire című slágere igazából koppintás, mert a nóta az övé volt eredetileg, ezért, ezért 25 millió dollárra, vagyis több mint hétmilliárd forintra pereli az énekesnőt.

Morrill állítása szerint még 1998-ban mutatta meg Gwennek a bandája számára rögzített Who’s Got My Lightah című dalát, majd átadott neki belőle egy másolatot is. Szerinte a No Doubttal híressé vált énekesnő nemcsak megtartotta a számot, hanem később fel is használta: Morrill szerint szerzeménye ritmusát, dallamát és háttérzenéjét is lenyúlta, illetve egy apró módosítással a refrénjét is.

Gwen Stefani korábban azt mondta, hogy a dalt Pharrell Williams írta, a refrén kivételével, amiért ő volt a felelős. Ha bebizonyosodik, hogy a nóta tényleg Morrill szerzeménye volt eredetileg, akkor elég mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia…

Eddig mindenesetre sokkal inkább azért néztünk fel rá, mert nem félt megmutatni, mennyire egyedi a stílusa – a stílust illetően szerintünk nem lopott másoktól, inkább ő diktálta a divatot. Nem volt ez másként terhességei alatt sem – a várandóssága alatt felszedett pluszkilókat pedig később mindig szépen leadta, és most is remekül néz ki.

„Három fiam van, a két nagyobb igazi örökmozgó” – nyilatkozta nemrég, amit alátámasztanak korábbi nyaralási fotóik is: Kingstonnal és Zumával a játék gyakorlatilag egy kiadós edzéssel ért fel a hírességnek, aki hintázott, fogócskázott, kötélvárra mászott csemetéivel. Izmos karjait látva pedig abban is biztosak vagyunk, hogy a rendszeres kondizás mellett a srácait is gyakran emelgeti.

Nemrég egy interjúban Gwen elárulta, hogy a kis Apollo születése után adott időt magának, hogy csak a babával foglalkozhasson, de hamarosan heti öt futóedzést iktatott be, alkalmanként legalább 20 percben, amit alacsony szénhidráttartalmú étrenddel egészített ki.

Szerinte azért is nyerte vissza hetek alatt a terhessége előtti alakját, mert nagy pocakkal is mozgott, és odafigyelt a mértéktartásra. Olykor csípős ételeket, máskor jégkrémet, péksütit és édességeket kívánt, de nem vitte túlzásba a finomságok élvezetét.

Ebben már van gyakorlata, hiszen évek óta azt vallja, hogy egy kis kényeztetést bátran engedélyezhet magának, de a mértéktartásra oda kell figyelnie. „Régebben eléggé pufók voltam, így iskolásként úszni kezdtem. Akkor még nem a sport szeretete motivált, hanem az, hogy vékonyabb lehessek. Elképesztően hiú nő vagyok” – mesélte.

Később is számos diétát kipróbált, de a saját bőrén is megtapasztalhatta, hogy az önsanyargatással nem sokra megy. „Próbálok kevesebbet enni, mint amennyit kívánok, de ha ez nem megy, akkor sem esem kétségbe. Egy kis plusz mozgással könnyen és gyorsan le lehet mozogni az extra kalóriákat” – mondta egy interjúban.

Fotó: Eonline


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X