Főoldal > AKTUÁLIS > 71 évesen is nagyon dögös Susan Sarandon

71 évesen is nagyon dögös Susan Sarandon

csizmaruhaSusan Sarandonszínésznősztár
0

Írta:

Susan Sarandon egy piros csizmával tette dögössé szettjét.

Sokan tanuljuk meg az évek során (akár saját stílusbakijaink után), hogy egy egyszerű szettel lehet a legnagyobb sikert elérni a társaságban. Főleg akkor, ha egy-két igazán figyelemreméltó kiegészítővel társítjuk a szerelésünket – mondjuk egy drága táskával, néhány csodaszép ékszerrel vagy egy látványos cipővel, csizmával.

Ez utóbbit vetette be csodafegyverként Susan Sarandon is, akit november közepén fotóztak le New Yorkban, a Soufra című dokumentumfilm bemutatóján. A 71 éves (igen, jól olvasod) színésznő egy egyszerű, fekete szettet tett figyelemreméltóvá ezekkel a piros csizmákkal, amik mellé ügyesen bevetette egy vörös rúzs csáberejét is.

Hogy ez hetven fölött már túlzás? Hát, a világsztár nem így gondolja. Szerinte a születési évünk és a korunk csak számok, és annyi évesek vagyunk valójában, amennyinek érezzük magunkat. Valószínűleg ez a titka: Susan szemmel láthatóan elégedett, és nagyon boldog.

Pedig nem volt minden rendben vele az elmúlt időszakban: 2013-ban 23 éves kapcsolata ért véget Tim Robbinsszal – azzal az emberrel, akivel mindig is azt hitte, örökre együtt maradnak. „A szakításunk mindenkit megdöbbentett. Az emberek egyfolytában odajöttek hozzám, bárhová mentem, és azt mondták, sokat sírtak miattunk. Szomorúság vett körül. Rossz időszak volt ez, de úgy tűnik, szerencsére vége” – mondta.

Susan azóta állítólag sokkal boldogabb napokat él, részben, mert lánya, Eva 2014 augusztusában hozta világra a híresség első unokáját, Marlowe-t, akit az egész család nagyon várt már. A boldog nagymami most már azért is szeretne fitt és egészséges maradni, hogy még sokáig játszhasson a kisunokájával. „Az egészségem eddig is fontos volt számomra, de mostantól még jobban odafigyelek magamra” – nyilatkozta.

Majd hozzátette, hogy sokan kérnek tőle tanácsot egészségük és szépségük megőrzésének érdekében. „Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy ne cigizzetek, nevessetek sokat, sportoljatok rendszeresen, de ezzel sem kell túlzásba esni. Egyetek rendesen, és ne legyetek sokat a napon. De ha mégis napozni szeretnétek, ügyeljetek a fényvédelemre” – sorolta.

Susant sokan azért is irigylik, mert mindig jól néz ki a róla készült képeken. Ez szerinte részben a belőle áradó harmóniának köszönhető, és annak, hogy sokat mosolyog, másrészt pedig annak, hogy szeret adni magára.

„Nekem fontos, hogy ápolt legyek, és ez nem pénz kérdése. Jó fodrászt nemcsak vagyonokért lehet találni. Ha pedig a makeupról van szó, egy-egy jó sminkterméket befektetésnek is tekinthetsz, amiből keveset használj a fontos alkalmakkor. Egyébként hétköznapokon én sem talpig sminkben intézem a dolgaimat” – árulta el a szupernagyi címre is igencsak esélyes Susan Sarandon.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X