Főoldal > AKTUÁLIS > Rita Ora „mellesleg előnyös” reklámban domborít

Rita Ora „mellesleg előnyös” reklámban domborít

edzésénekesnőmelltartóRita Oraszépségsztártest
0

Írta:

Félig átlátszó fekete melltartót visel a kisfilmben.

Azt már tudjuk Rita Oráról, hogy nem szégyellős, szívesen mutat kicsit többet is magából, ha a helyzet úgy kívánja. És hát nemrég újra melltartóra vetkőzött a kamerák előtt – persze sikerült a jó ízlés határain belül maradnia, annál is inkább, mert a vetkőzés nem öncélú volt, hanem csupán egy Tezenis reklám kedvéért került rá sor. A fekete-fehér hirdetésben gyakorlatilag mást sem látunk, mint Ritát, amint szexi fehérneműkben pózol, miközben Your Song című slágerét énekli.

Dögös? Naná! Érdekes viszont, hogy ő saját bevallása szerint nincs elszállva a kinézetétől, sem az alakjától, ezért nem is kérkedne mondjuk a meztelenségével. Sőt, nagyon is szerényen nyilatkozott, amikor egy korábbi interjúban arról kérdezték, mennyire elégedett önmagával. „Egy kicsit sem. A fenekemet például nem igazán szeretem” – árulta el.

Majd arról is beszélt, mit tesz vonalai és fittsége megőrzéséért. „Az edzések hozzátartoznak a heti feladataimhoz, minden héten kétszer 15-20 percen át végzem az edzőm által javasolt gyakorlatokat” – mondta Rita.

Egy másik interjúból kiderül, hogy ezek a feladatok többnyire kardiózást jelentenek, illetve az énekesnő sokak által tökéletesnek tartott lábait formálják. „Lábemelések, súlyzós gyakorlatok, guggolás, kitörés, minden jöhet” – mesélte Rita.

Azt is elismeri, hogy számára az is remek formáló- és erősítő gyakorlat, ha néhány percen át magassarkúban táncol a színpadon. Illetve, ha a cipő biztonságosan tartja a bokáját, az is szuper hatékony módszer, ha ebben végzi a súlyzós gyakorlatokat, vagy néhányszor leguggol benne.

Arról nem beszélt, hogy ezek mellett hasizmait is rendszeresen erősíti a konditeremben, vagy akár otthon, önszorgalomból végzett felülésekkel, pedig a róla készült képeken egyre jobban látszik, hogy ezen a testrészén is dolgozik. Korábban Los Angelesben, a Made In America fesztiválon mutatta meg kidolgozott hasizmait – még egy ok, amiért a rajongói büszkék lehetnek rá.

A diétát illetően viszont nem túl lelkes az énekesnő. Elmondása szerint néha próbál több gyümölcsöt enni, de az egyelőre nem igazán foglalkoztatja, hogy mi kerül a tányérjára. Olykor gyorskaját és kínait is eszik, és mivel koszovói származású, a balkáni konyha ételeit is szereti – persze a zsírosabb falatokkal igyekszik mértéket tartani.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X