Főoldal > AKTUÁLIS > Mel B csobbant és villantott

Mel B csobbant és villantott

bikiniénekesnőkülföldi sztárMel Bmelanie brownSpice Girlssztárvillantás
0

Írta:

Az egykori Spice Girl medencés csobbanása a vártnál is látványosabbra sikeredett.

Ha neked sem könnyű megtalálni azt a fürdőruhát, ami mindig és minden körülmények közt a helyén marad, akkor megsúgjuk: ne aggódj, mert ez a sztároknak sem mindig sikerül. És az ő helyzetüket még ráadásul az is nehezíti, hogy ha valami félrecsúszik, azt a közelükben leselkedő paparazzóknak „hála” viszonylag gyorsan láthatja a fél világ.

Ez legutóbb a Spice Girlsből ismert Mel B-vel történt meg, aki egyik barátjával lazított egy kaliforniai hotel medencéjénél. Persze az énekesnő a vizet is csekkolni akarta, ezért hát jött, látott, csobbant… és villantott. Bikinifelsője ugyanis félrecsúszott a nagy csobbanás közepette, így a jobb mellbimbója felfedte magát a közelben kattogtató fotósok előtt.

A 42 éves sztár egyébként elég komolyan veszi, hogy jó formában maradjon: 2016-ban egy Instagram posztban árulta el a világnak, hogy akkor több mint 13 kilót fogyott. Titka pedig nem más, mint az elképesztő önfegyelem és a sok lemondás. „Nagggyon keményen megdolgoztam ezért a formáért! Nem túl szórakoztató, ha te vagy az egyetlen olyan csaj a buliban, aki nem iszik alkoholt, és az egyetlen, akinek hajnalhasadáskor már kelnie kell az edzés miatt” – írta. Majd hozzátette, hogy szerinte mindez nagyon megéri, mert a sok sport is segít neki abban, hogy önmaga legjobb verziója tudjon lenni, kívül-belül.

Az egykori Spice Girlt nem sokkal a fenti szavakat követően Ibizán kapták lencsevégre, ahol egy jachton élvezte a napsütést, majd paddleboardozás közben is lefényképezték. Mel B úgy érzi, ha folytatja aktív életmódját, és lesz elég kitartása az edzésekhez, akkor akár örökre megőrizheti szuper formáját.

Persze ezek mellett a táplálkozásra is figyelnie kell. De ez talán nem is esik olyan nehezére, mert korábban elmondta, hogy az egészséges ételek híve: sok zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, sovány húst (például csirkét és füstölt lazacot) fogyaszt, emellett pedig a quinoa nagy rajongója is. Ez nem tartalmaz glutént, ám gazdag fehérjékben és rostokban. Elkészíthető köretnek, kásának, de édességek kiváló alapanyaga is lehet.

Mel B tanácsa: soha ne állj le!

Melanie szerint ami beválik az edzésben, azt nem szabad abbahagyni. Ő már jó pár éve napi háromszor 200 felülést végez, és az eredmény nagyon hamar láthatóvá vált a hasizmain. Azt mondja, az edzésben inkább magányos típus, de néha családja is megmozdul vele: korábban az akkori párjával, Stephen Belafontéval, és nagylányával, Phoenixszel rajthoz álltak egy jótékonysági futóversenyen is.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X