Főoldal > AKTUÁLIS > Kapócs Zsóka így védi Borisz egészségét

Kapócs Zsóka így védi Borisz egészségét

anyaságbabaegészségétkezésKapócs Zsókaorvosi vizsgálatszínésznő
0

Írta:

A színésznő kisfia igazi energiabomba, már mászik

Alig fél éve édesanya Kapócs Zsóka, a népszerű színésznő élete azóta teljesen megváltozott. Bár a munkának sem fordított teljesen hátat, most a legfontosabb számára, hogy a lehető legtöbb időt töltse Borisszal. A legutóbb egy diabetológiai konzultáción is részt vett, hogy kisfiát tudatosan nevelhesse egészséges életmódra.

„Borisszal hatalmas szerencsém van, nagyon jó gyerek” – árulja el Kapócs Zsóka kisfia kapcsán, aki bár még csak hét hónapos múlt, de a kis szőnyegén már most ügyesen játszik egyedül is. „Persze nagyon kell rá figyelni, már mászik, hamarosan eljön az az idő is, amikor már semmi sem lesz biztonságban az alacsonyabb polcokon. Még korai lenne, hogy járjon, de néha úgy veszem észre, mintha próbálná magát felnyomni. Nagyon gyorsan fejlődik, és az átlagosnál nagyobb baba.”

Az, hogy egy csecsemő a későbbi éveiben mennyire lesz egészséges, az egyrészt a genetikától függ, másrészt attól, hogy milyen körülmények között tölti az első ezer napját. Itt nagyon fontos a táplálás mikéntje, és hogy hogyan vonjuk be a család életébe, hogyan kommunikálunk vele. Sok cikk próbál ehhez tanácsokat adni, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a csecsemőknek is egyéniségük van. Ők is olyan emberek, mint mi, csak nem szavakkal adják tudtunkra, amit szeretnének. Zsóka épp ezért döntött úgy, hogy egy szakorvos tanácsát is kikéri azzal kapcsolatban, hogyan értelmezheti babája szavak nélküli jelzéseit.

„A legfontosabb, amit a Czeizel Intézet doktornőjétől megtudtam, hogy nagyon ajánlott odafigyelni a táplálék mennyiségére, mert a most kialakuló zsírsejtek a baba egész életét végig kísérik majd” – avat be a konzultáció részleteibe Kapócs Zsóka. „Tanácsot kaptam azzal kapcsolatban, miként adagoljam Borisz tápszerét, hogy ebből az elkövetkező években ne legyen egészségügyi probléma, és a későbbiekre nézve is hasznos információkkal látott el. Egyébként az első perctől kezdve figyelek arra, hogy ne cukrozzam a teáját, délelőtt kapja a gyümölcspépet, a sok cukrot tartalmazó gyümölcslevek helyett pedig inkább vizet adok neki, amit szerencsére nagyon boldogan iszik meg.”

Dr. Almássy Zsuzsanna diabetológus, csecsemő- és gyermekgyógyász főorvos elárulta, tapasztalataik szerint bár sok szülő lelkes, de mégsem érti, mit kér a babája. „A mi feladatunk az, hogy megtanítsuk az anyukáknak, hogyan érthetik meg azt, amit a gyermekük metakommunikációs eszközökkel üzen nekik” – kezdi a doktornő. „A helyes tápláláshoz fontos megvizsgálnunk a családi hátteret is. Ha a szüleinknek, nagyszüleinknek volt diabétesze, akkor magasabb a kockázata annak, hogy a gyermekünk is cukorbeteggé válik, vagy cukoranyagcsere-betegsége lesz. Ha az egész család nagyétkű és testes, ott a szokás öröklődik, de ez ellen lehet tenni. Egyrészt nem szabad engedni túletetni a gyereket, másrészt olyan alternatívát kell felajánlani neki, ami egészséges. A gyermek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen a szerető, befogadó családi környezet is, ahol a baba életkorának megfelelő elfoglaltságok is a napi rutin részei. Nemcsak az étkezésben, hanem a többi tevékenységben is fontos a napi ritmus, ez segít a gyermeknek és szülőknek egyaránt kiegyensúlyozott személyiséget kialakítani.”

Forrás: Red Lemon


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X