Főoldal > AKTUÁLIS > Adele először beszélt fogyásáról

Adele először beszélt fogyásáról

Adele
0

Írta:

Az énekeső szerette volna, ha az ő szemszögén keresztül is megismerik az emberek fogyásának történetét.

Adele nemrégiben adott egy igazán mély interjút Oprah Winfrey-nek, ahol többek között fogyásáról is beszélt. Az énekesnő a Vogue-ban már elárulta, hogy egész karrierje során azt érezte, a teste tárgyiasítva van, így egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy ennyire felkapták a fogyását. Őt azonban egyáltalán nem érdekli, hogy a társadalmi normák szerint milyen alakja kellene, legyen. Elárulta, hogy edzeni sem azért kezdett el, hogy leadjon néhány kilót, hanem mert ez segített neki a válása után.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Oprah (@oprah) által megosztott bejegyzés

„Észrevettem, hogy biztonságban érzem magam az edzőm jelenlétében, pedig ekkoriban nagyon elveszett voltan. Amikor edzettem, nem szorongtam. Ez lett az énidőm, rendszeresen sportolni kezdtem, és terveket tudtam kialakítani, amikhez tartottam magam. Az életem más területén pedig nem volt rendszer” – mesélte Adele.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Adele (@adele) által megosztott bejegyzés

Az énekesnő azt is kifejtette, egykor ő képviselte a teltkarcsú nőket, és sajnálja, ha valaki rosszul érzi magét fogyása miatt, azonban úgy gondolja, nem az ő feladata, hogy elfogadtassam másokkal a saját testüket.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X