Főoldal > DIÉTA > A vegetarianizmus valóban fogyaszt?

A vegetarianizmus valóban fogyaszt?

0

Írta: and

Ha nem szereted a húst, vagy más megfontolásból döntesz úgy, hogy vega leszel, ismerd meg a tényeket, hogy az átállás semmiképp se ártson a szervezetednek! A túlzott húsfogyasztás káros? Egyes kutatások megállapították, hogy azoknál a nőknél, akik az ajánlott mennyiségű fehérjénél többet fogyasztottak, háromszor nagyobb volt a kockázata a gyulladásos bélbetegségek (Crohn, Colitis) megjelenésének. A […]

Ha nem szereted a húst, vagy más megfontolásból döntesz úgy, hogy vega leszel, ismerd meg a tényeket, hogy az átállás semmiképp se ártson a szervezetednek!

A túlzott húsfogyasztás káros?

Egyes kutatások megállapították, hogy azoknál a nőknél, akik az ajánlott mennyiségű fehérjénél többet fogyasztottak, háromszor nagyobb volt a kockázata a gyulladásos bélbetegségek (Crohn, Colitis) megjelenésének. A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a kockázatnövekedés főként a hús- és halfogyasztással állt összefüggésben.

A vörös és a feldolgozott húsok fogyasztását már korábbi kísérletek is összefüggésbe hozták több daganatos betegség kialakulásának kockázatával. Az egyik kísérlet adatai azt igazolták, hogy 28-29 százalékkal nőtt meg a daganat kialakulásának kockázata azoknál, akik nagyobb mennyiségben fogyasztották a nitrát és nitrit tartalmú húsféléket a javasolt mennyiségnél.

Oláh Ibolya dietetikus (diet coach) szerint a túlzott állati fehérje fogyasztás elősegítheti a szív – és érrendszeri betegségek kialakulását, megemelheti a koleszterinszintet, a vérnyomást, és szerepet játszhat az ízületi betegségekben.

veget2.jpg ()Egy átlagos testsúlyú felnőtt esetében az ajánlott napi fehérjebevitel 0,8 g fehérje/testtömeg kg. Természetesen ebben az esetben a növényi fehérjéket is figyelembe kell venni. Esetenként mérsékelt 100-200 g mennyiségű húsfogyasztás (kb. 20-40g fehérjét tartalmaz) nem nevezhető ártalmasnak, sőt, kifejezetten szükséges a szervezet működéséhez. Nagyobb fehérjeigényű korosztályoknak (csecsemőknek, kisgyermekeknek, terhes és szoptató nőknek, sportolóknak) különösen fontos a fehérjék mennyiségi, illetve minőségi bevitele – mondja szakértőnk.

A vegetáriánus étrend önmagában nem fogyaszt

Szakértőnk szerint étrendünket alapvetően az öt alapélelmiszer-csoportból (gabonafélék, zöldségek, gyümölcsök, tej-tejtermékek, húsok illetve húskészítmények), megfelelő mennyiségben és arányban kell összeválogatnunk. Így biztosítható legjobban, hogy a különböző tápanyagok megfelelő mennyiségben és minőségben jussanak be szervezetünkbe. Ha úgy döntesz, vega leszel, vagy állati eredetű anyagoktól mentesen étkezel, mindenképp figyelembe kell venned, hogy a fehérjéket tartalmazó ételeket komplettálnod  (párosítanod) kell oly módon, hogy az összes esszenciális aminosavhoz hozzájusson a tested!

A súlynövekedés önmagában csak a húsnak nem tulajdonítható – mondja szakértőnk. Természetesen a magas zsírtartalmú húsok, húsfélék rendszeres fogyasztása, vagy sovány húsfélék nem megfelelő elkészítése (bő zsírban sütés, túlzott zsiradék felhasználás) megemeli a napi bevitt energia mennyiséget, és más egyéb tényezők mellett hozzájárulhat az elhízáshoz.

A vegetáriánus étrend előnyei közé sorolható, hogy azoknál, akik sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak, csökken a rák, a vérnyomás- és cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata, és ezzel együtt az elhízás lehetősége.
Az esetek többségében alacsonyabb energiabevitel és csökkentett zsírfogyasztás jellemző a vegetáriánus táplálkozásra, mely a testsúly megtartását biztosíthatja. További pozitívuma, hogy a magas rostfogyasztás az emésztést könnyíti, és a bél eredetű daganatos megbetegedések kockázatát csökkenti. Aki ilyen életmódra vált, az esetek nagy részében lemond a dohányzásról, az alkoholról, a kávéról, és egyéb élvezeti szerek túlzott mértékű fogyasztásáról, valamint általában több időt tölt a szabadban.

A vegetáriánus étrend hátránya, hogy a növényi vas sokkal rosszabbul szívódik fel, így azon vegetáriánusok, akik nem figyelnek oda a megfelelő mennyiségű és minőségű vasbevitelre, hosszú távon vérszegénységgel számolhatnak. A tej-tejtermékek fogyasztását mellőző vegáknál kialakulhat csontritkulás, vagy fiatalabbak esetén fejletlen csontrendszer akkor, ha a kalcium bevitelét nem pótolják valamilyen formában.

A vega táplálkozás egy másik problémát is felvet Oláh Ibolya dietetikus szerint. Akik semmilyen állati eredetű táplálékot nem fogyasztanak, azoknál B12-vitamin hiány alakulhat ki, mely a bélrendszer és az idegrendszer működésének zavaraihoz, továbbá vérképzési rendellenességekhez vezethet. Szakértőnk tapasztalatai szerint arról kevés szó esik, hogy a növények több-kevesebb nitrátot tartalmaznak, mely a rákkeltő nitrózaminok előanyaga.  Egyes növények különösen hajlamosak a nitrát felhalmozására, ilyen például a sóska, a paraj, a sárgarépa, a retek, a cékla, a zeller vagy a karalábé.  Bár ritkán fordul elő, de gyomorsavhiányos állapotban a nitrát-nitrit átalakulás egy felnőttnél is megtörténhet, és a szervezetben rákkeltő anyagok képződhetnek.

Konzultálj táplálkozási szakértővel

– Munkám során sokszor tapasztalom – mondja szakértőnk – hogy egyesek valamely szélsőséges diéta befejezése után, jóformán minden addig leadott kilogrammot visszaszednek. Az ideális megoldás tehát kiegyensúlyozott, személyre szabott, változatos étrend követése, megfelelő gyakoriságú mozgás beiktatásával.

Szakértőnk véleménye szerint rengeteg táplálkozási irányzat terjed manapság, melyek túlnyomó része nélkülözi a tudományos igazoltságot. A kockázatok és a mellékhatások elkerülése érdekében mindenképp fordulj dietetikushoz, mielőtt ész nélküli fogyókúrába, vagy monoton diétába kezdesz!

Az átállás nem mindenkinek ajánlott

– Vannak bizonyos életkorok és élethelyzetek – mondja Oláh Ibolya dietetikus – amikor különösen gondos odafigyelést igényel étrendünk összeállítása. Bár a tápanyagok bevitele megoldható hús nélkül is, ám ez sokkal nagyobb odafigyelést igényel.

Sajnos hiába találhatóak meg egyes ásványi anyagok a növényekben is, hasznosulásuk gyakran  állati eredetű élelmiszerekből a leghatékonyabb, ezért az étrend fehérjetartalma a növényi táplálékok szakszerű kombinálásával tehető teljes értékűvé.

Azok a vegetáriánusok, akik éppen gyermeket várnak, szoptatnak, vagy aktívan sportolnak, mindenképpen kérjék ki dietetikus tanácsát étrendjük összeállításához.
A szigorú vega táplálkozás gyermekkorban nem javasolt, így nem szabad a gyermek menüjéből teljesen kiiktatni az állati eredetű élelmiszereket!
– Végül, ám nem utolsósorban, akad néhány krónikus megbetegedés, mely étrendje nem nélkülözheti a teljes értékű fehérjéket – mondja Oláh Ibolya.

Szakértőnk elérhetősége: ibolya.olah@gmail.com, www.dietazunk.hu


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X