Főoldal > DIÉTA > 33 kilót fogyott: „Karcsúbb vagyok, mint gimis koromban”

33 kilót fogyott: „Karcsúbb vagyok, mint gimis koromban”

diétatáplálkozás
0

Írta: and

A 32 éves Katrina McCloud még középiskolás korában felhagyott a húsevéssel etikai okokból

A 32 éves Katrina McCloud még középiskolás korában felhagyott a húsevéssel etikai okokból. Ám ahelyett, hogy ezt gyümölcsökkel és zöldségekkel próbálta volna pótolni, ő lett a szénhidrátok királynője. “Rengeteg fehér, keményítőtartalmú dolgot ettem” – emlékszik vissza. És persze az első, általános iskolai zenepedagógusként végzett munkája sem segített. “Mivel végre saját fizetésem volt, sokkal gyakrabban jártam el enni” – mondja. Férjhez ment és két gyereket szült. A család volt a kifogása arra, hogy miért ne foglalkozzon magával, így aztán 2009-ben már több mint száz kilót nyomott.

A változás: A túlsúllyal küzdő Katrinának igazi harc volt a plázában sétálgatás. “Azt éreztem, hogy szeretnék minél hamarabb kijutni a levegőre” – mondja. Frusztrált, hogy nehezen találok a 24-es méretemre megfelelő ruhát. Egy júniusi napon aztán, amikor az egyik XXXL-es bolt öltözőjében az általában nem törődöm Katrina “a teljes idegösszeomlás” szélén állt, arra gondolt: “Egy csomó pénzt kell kiadnom azokra a ruhákra, amelyeket gyakorlatilag ki nem állhatok. Utálom a tükörképemet.” “A testem nem azt tükrözte, aki valójában voltam.”

katrina.jpg ()Az új életstílus: Nem habozott tovább, már a következő étkezésnél megkezdte a kalóriaszámlálást és az adagok ellenőrzését. Idővel pedig lecserélte a feldolgozott fehér kenyeret és tésztát is megfelelőbb szénhidrátokra, mint a teljes kiőrlésű gabonák és a zöldségek. Azt követően, hogy leadott pár kilót, reggelente elkezdett futni. Egy évig dolgozott így keményen, abban a reményben, hogy le tud fogyni 80 kilóra, annyira, mint amennyi érettségikor volt. Ám az álma nem valósult meg. De nem adta fel. Sőt, inkább kiiktatta az étendjéből a tejtermékeket is és csatlakozott egy edzőtermi programhoz is. Ez végül meghozta a várt eredményt: 2010 októberére Katrina súlya lecsökkent 67,5 kilóra. “Úgy éreztem újra erős és magabiztos vagyok” – mondta büszkén.

A jutalom: Ma már Katrina lépést tud tartani a gyerekek körüli teendőkkel, mind otthon, mind pedig az osztályteremben, és az önbizalma is visszatért. “Soha nem gondoltam volna, hogy a testmozgással ilyen jót teszek magamnak. Ennyire jól eddig soha nem éreztem magam!” – meséli lelkendezve.

Katrina tippjei:

Ne ragadj le egynél. “Váltogasd az edzéseket, így nem fogod elunni az életed mozgás közben! Így folyamatosan motivált maradsz és a szervezetednek is állandó kihívásokkal kell szembenéznie.”

Olvasd el az apróbetűs részt. “Próbálok olyan élelmiszereket venni és enni, amelyek nem tartalmaznak többet három összetevőnél. Így tudom ugyanis, hogy amit beviszek a szervezetembe az olyannyira természetes, amennyire csak lehetséges.”

Befejezésként igyál. “Én mindig gyógyteát iszom vacsora után, jelezve, hogy vége az étkezésnek és hogy megfékezzem a nassolást.”


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X