Főoldal > DIÉTA > 43 kilót fogyott, így csinálta

43 kilót fogyott, így csinálta

diétaéletmódéletmódváltásfogyássophie roberts
0 0

Írta:

Sophie Roberts összesen 43 kilót adott le, ebből 20 kilót egy év alatt. Nemrég elárulta, hogyan csinálta.

Sophie Roberts első ránézésre egy teljesen hétköznapi kétgyerekes anyukának tűnik, pedig az ausztrál nő néhány éve még 110 kilósan, jó pár kiló felesleggel töltötte napjait, és amikor már olyan hétköznapi dolgok is nehézséget okoztak számára, mint például az, hogy felmenjen a lépcsőn, elszánta magát és gyökeres változtatások mellett döntött.

Sophie a Healthy Mummy közösség programjának és persze saját magának köszönhetően érte el ezt a látványos eredményt.

sophie roberts, anyuka, fogyas, nagy fogyas

Összesen 43 kilót fogyott, ebből húszat egy év leforgása alatt.

Három egyszerű, bárki által betartható tippjét is megosztotta az netezőkkel. Az első, hogy ragaszkodjunk a megfelelő kalóriabevitelhez (legyünk tisztában azzal, mennyi kalóriára van szüksége a szervezetünknek, és azt ne lépjük túl). A második, hogy legyünk következetesek: alakítsunk ki egészséges szokásokat és tartsuk is magunkat azokhoz. A harmadik pedig, hogy mindig tervezzünk előre. Sophie például heti 20 percet szán arra, hogy eltervezze, mit főz, illetve mit fog nasizni családjával a következő egy hétben, majd ennek megfelelően ír egy bevásárlólistát, intézi a boltot és a főzést.

Fotók: HeatlhyMummy.com


További cikkeink a témában