Főoldal > FOGADOM > Ennyi kalóriát égetsz el 1 óra jógával

Ennyi kalóriát égetsz el 1 óra jógával

jógajógázáskalóriakalóriaégetés
0

Írta:

Meg fogsz lepődni, mennyi kalóriától szabadít meg.

Ma már nemcsak izom- és gerincbetegségek, valamint stressz és depresszió ellen javasolják az egyik legősibb mozgásfajtát, a jógát: a legutóbbi kutatások alapján zsírégetésre is kiválóan alkalmas, hiszen a megfelelő pózok elsajátításával annyi kalóriát tudunk általa elégetni, mint egy 30 perces megerőltető kardió edzésen.  Jól hangzik, ugye?

A jógának sok típusa van, közülük kedvünkre választhatunk: a mozgás sose legyen unalmas és mindig motiváltnak érezzük magunkat – még akkor is, amikor egy hosszú hétköznap után fáradtan érünk haza a munkából. A szakértők szerint várhatóan 160-180 kalóriát elégetünk egy jógaórán, ám az is biztos, hogy az izzasztó hatha jóga segítségével legalább kétszer ennyitől meg tudunk szabadulni. Ha viszont nem a te műfajod a honlapunkon már korábban bemutatott forró jóga, érdemes minél többször alkalmaznod a következő jógapozíciókat, hiszen a legfrissebb statisztikák alapján ezek égetik el a legtöbb zsírt.

Napüdvözlet (Surya Namaskar)

Tulajdonképpen nem is egy pózról, hanem egy több részből álló gyakorlatról szól a Napüdvözlet, amely a test minden részét megmozgatja – a legújabb felmérések szerint ráadásul 4 kalóriát tudunk vele elégetni percenként, ami azt jelenti, hogy óránként 240 kalóriától szabadít meg.

Feszített íj (Dhanurasana)

Minél hosszabb ideig kitartod, annál több kalóriát égetsz vele – különösen igaz ez az állítás a karokat, a lábakat és a hasi izmokat egyaránt megmozgató testfeszesítő pozícióra, amely székrekedés és hasi diszkomfort ellen is hatékony megoldást nyújt.

Kobra (Bhjuangasana)

Az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb zsírégető póz a kobra pozíció, mely nemcsak a hasunkat nyújtóztatja ki, hanem a felsőtestünket, azaz a karokat és a vállakat is erősíti.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

edzésfogadom

4 tipp, mire figyelj futás közben

Írta:
0

Bár maga a futás tényszerűen „csak” annyit jelent, hogy egyik lábadat a másik elé helyezed, de egyáltalán nem mindegy, hogyan csinálod. A következő tippekkel te is könnyedén javíthatsz a technikádon, így legközelebb már úgy futhatsz, mint egy profi!

Kövess Facebook-on!
X