Főoldal > FOGADOM > A világ legnehezebb hasgyakorlata 10 másodpercig tart

A világ legnehezebb hasgyakorlata 10 másodpercig tart

edzésgymhasgyakorlathasizomotthoni edzés
0

Írta:

Vigyázat: a gyakorlat kivitelezése nehezebb, mint amilyennek tűnik!

Unod már a felüléseket? Semmi eredményét nem látod a konditeremben töltött izzasztó óráknak, holott kockás hasizomra vágysz? Próbáld ki a világ legnehezebb hasi gyakorlatát, amit az otthonod kényelmében is könnyedén elvégezhetsz – ráadásul csak 10 másodpercig tart!

A rúdugrók, az atléták és a cirkuszi artisták számára valószínűleg ismerősen cseng az “L-póz” nevet viselő gyakorlat, mely tulajdonképpen nem más, mint egy 10 másodpercen át kitartott pozíció.

A gyakorlat előnye – mindazonáltal, hogy viszonylag rövid ideig tart -, az, hogy nagyon hatásosan fejleszti, erősíti és építi ki a has izmait, illetve, hogy formázza a csípőt, a feneket, a felsőcombokat, valamint a karokat is, hiszen a pozíció során lényegében a tenyerünkön kell magunkat támasztani.

Ahhoz, hogy tökéletesen végezd el a gyakorlatot, nem kell más tenned, mint előrenyújtott lábakkal leülni a padlóra, a karjaidat pedig szorosan a felsőtested mellett tartani. A két tenyeredet támaszd a földre, majd próbáld magad felfelé nyomni úgy, hogy közben a nyújtott lábaid is a levegőbe emelkednek.

Egyszerűen hangzik, de valójában iszonyúan nehéz gyakorlat! Éppen ezért, ha elsőre (másodjára, harmadjára) nem megy, ne keseredj el! A testnek már önmagában egy nagyon magas szintű, profi edzettségi szintnek kell rendelkeznie ahhoz, hogy ezt a gyakorlatot kivitelezni tudja – nem hiába hívják a kitartott “L-pozíciót” a sportolók kedvenc gyakorlatának. Végtére is szinte csak ők tudják elvégezni!

Amennyiben viszont mégis sikerül a 10 másodperces póz kitartása, úgy a következő kör előtt mindenképpen pihenj pár percet és nyújtóztasd ki az izmaidat. Ha pedig egy idő után túl könnyűvé is válna számodra a gyakorlat – amit azért erősen kétlünk -, lábra, csípőre és vádlira felcsatolható súlyzóval tudod nehezíteni a gyakorlatot.

Mégsem érzed úgy, hogy ettől a pozíciótól fogod kiépíteni az első kockás hasizmaidat? A következőkben bemutatjuk neked a világ 10 leghatékonyabb hasizom-gyakorlatát, melyeket sztáredzők segítségével állítottunk össze!


További cikkeink a témában

edzésfogadom

4 tipp, mire figyelj futás közben

Írta:
0

Bár maga a futás tényszerűen „csak” annyit jelent, hogy egyik lábadat a másik elé helyezed, de egyáltalán nem mindegy, hogyan csinálod. A következő tippekkel te is könnyedén javíthatsz a technikádon, így legközelebb már úgy futhatsz, mint egy profi!

Kövess Facebook-on!
X