Főoldal > MAGAZIN > Vagy keményen, vagy sehogy!

Vagy keményen, vagy sehogy!

edzésÉv edzőjemozgásSzeles Enikőtábor
0

Írta:

A tavaly az Év edzőjének választott Kovácsné Szeles Enikő jelszava: eddz keményen, vagy menj haza. Bár ez első hallásra szigorúnak hangzik, vendégei mégis remekül érzik magukat az edzésein. Erről hamarosan a Fitt a Tavasz! rendezvény látogatói is meggyőződhetnek majd.

A Salgótarjánban élő Enikő három gyermeke születése után, hobbisportolóként fordult az edzőtermek világa felé. „Akkoriban a megyei lap újságírójaként dolgoztam, és bár rendszeresen edzettem, mégis többre vágytam. Ezért jelentkeztem az edzőképzésre” – meséli.

Enikő törzsvendégei között éppúgy megjelennek a középiskolások, mint az idősebb korosztály képviselői. Férfiak és nők, profi sportolók és csinosodásra, jobb erőnlétre vágyó anyukák is járnak hozzá. Édesanyaként maga is átélte, hogy a sport akkor is képes feltölteni bennünket, amikor a munka és a család között egyensúlyozva teljesen kimerültnek érezzük magunkat.

A funkcionális edzésektől a rúdfitneszig

Enikő kezdetben a házuk mellett levő, saját edzőtermében, az EddzENIway-ben tartotta az óráit. Később azonban a funkcionális edzések mellett megismerkedett a rúdfitnesszel, és ebben is oktató lett. „Régebben keveset foglalkoztam a nyújtással, ez a sport teljesen új dimenziót nyitott meg számomra” – teszi hozzá Enikő, aki hamarosan egy kondicionáló és egy rúdfitnesz termet is nyitott. Elérkezett az az idő is, amikor egyedül már nem győzte az órákat, így ma a termeiben az edzőképzés után nála tanult edzők is dolgoznak mellette.

Hagyd az ajtó előtt a gondokat!

Bár vendégeitől elvárja, hogy teljes erőbedobással sportoljanak, Enikő óráin egyáltalán nincs szigorú, kérlelhetetlen hangulat. Természetes, hogy nem terheli túl a vendégeit, csak azt szeretné, ha az ajtó előtt hagynák a mindennapi gondokat, és ebben az egy órában csak az edzéssel foglalkoznának. Ez olyannyira sikeres, hogy komoly törzsgárda alakult ki az óráin. Az Év edzője díjat is a csoportos órát tartó edző kategóriájában nyerte el tavaly ősszel. Ráadásul nem csak órákat, hanem edzőtáborokat is tart, idén már a 10. és 11. tábor szervezése folyik, az egyik tábor Galyatetőn, a másik pedig Olaszországban fog zajlani.

A kemény, funkcionális edzéseken Enikő kettlebellt, steppadot, G-Flexet, agility-létrát, sparrowbaget és hasonló eszközöket is használ – és ilyen edzést tart április 28-án a Fitt a Tavasz!-on is.

Enikő tanácsai a tavaszi edzésekhez

Ne beszélgetni, alibizni járj le az edzőterembe: amikor ott vagy, testben és lélekben, fejben is légy ott. Figyelj oda, dobd be magad, mert a sérülésveszély is nagyobb, ha „félgőzzel” csinálod a gyakorlatokat.

Ne fellángolástól fellángolásig járj sportolni, hanem hosszú távon gondolkodj. Tűzz ki egy célt, és ne add fel, amíg el nem éred. Ha tudod, miért csinálod, és van terved ahhoz, hogyan érd el a célodat, akkor sokkal könnyebb lesz megőrizni a motivációdat.

Enikőről és a táborokról még többet megtudhatsz az eddzeniway.hu/blog oldalon.


További cikkeink a témában

proteinrecept

A tökéletes protein shake receptje

Írta:
0

Csapvíz és proteinpor? Ugyan! Ha igazán ütős edzés utáni italt kevernél, egy sima fehérje shake helyett inkább egy fincsi protein smoothie-ban gondolkodj, ami nemcsak isteni frissítő, de még az alakformálásban is a segítségedre lesz.

Kövess Facebook-on!
X