Sokféle élethelyzetben voltam már, de a futáshoz mindig visszataláltam.
Hogy mit ad nekem a futás? Önbizalmat és szabadságot. Ebben a sorrendben. Kapaszkodót ad, utat mutat, ami mindig a rendelkezésemre áll, ha tenni akarok magamért. Több mint 20 évvel ezelőtt épült az életembe a sport szeretete, és szerencsére még most is érzem azoknak az éveknek az üzenetét. A gimiben tanultam meg, hogy a testemet nemcsak használni, hanem táplálni is kell, és az is akkor tudatosult bennem, hogy fittnek lenni felemelő érzés. Emlékszem, az egyik téli edzésen hosszú távot futottunk, 9 kilométert. Elmondhatatlanul boldoggá tett, hogy képes vagyok ilyen távot megtenni, hóban, fagyban. Akkor éreztem először, milyen érzés legyőzni önmagam. Nagyon sokáig azt hittem, az a táv marad csúcs. De szerencsére nem így lett.
A központi szerepet a csapatsport játszotta az életemben abban az időszakban. Sajnos a csúcs előtt hagytam abba a kézilabdát, egy nagyszerű lehetőséget visszautasítva – ezt a mostani eszemmel már másképp csinálnám. De szerencsére a futás máig az életem része. Hosszabb-rövidebb szünetek mindig is voltak, a változatos élethelyzetek hol eltereltek, hol visszarángattak a futócipőmbe. Sokszor a lustaság vagy a tehetetlenség irányított, máskor egészségügyi problémák küldtek kényszer pihenőre.
Nemrég újra elővettem a futócuccaimat, és elhatároztam, hogy többet teszek magamért. Így túl a 35-ön az ember elgondolkodik, vajon megtesz-e mindent azért, hogy a testét jól tartsa. Én arra jutottam, hogy van még bőven teendőm. Most a cél még távolinak tűnik, azt tervezem, hogy ősszel lefutok egy félmaratont. Van hozzá egy társam, a Garmin órám. Most kezdjük megismerni egymást. Eddig úgy tűnik, jó lesz a kapcsolatunk.
A cikk megjelenését a Garmin támogatta.
 |
 |
 |
 |
 |