Főoldal > MOZGÁS > Irány a félmaraton: az első 5 kilométerem

Irány a félmaraton: az első 5 kilométerem

félmaratonfutásGarmin
0

Írta: and

A sport mindig is az életem meghatározó része volt, mikor többé, mikor kevésbé.

Gyerekkorom óta versenyszerűen röplabdáztam, majd egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg a futással. Eleinte egy jó barátom mellett kezdtem bele, majd egyre inkább hajtott a versenyszellem. Tudtam, hogy sosem leszek olyan gyors, mint azok, akik gyerekkoruk óta atletizálnak, de hogy magamat újra és újra legyőzhetem, és ez bőven elég motiváció volt. Úgy gondolom, aki valaha sportolt, megérti ezt.

A kezdeti próbálkozások után elég gyorsan jutottam odáig, hogy már versenyeken is részt vettem. Eleinte csapatban, váltóban futottam rövidebb-hosszabb távokat. Majd jöttek az első 10-15 kilométerek, majd szépen lassan a félmaraton. Kettőt futottam le, és erre nagyon büszke vagyok. A futásnak köszönhetően megtanultam, hogy nincs lehetetlen. Mindig lehet gyorsabban, és messzebbre jutni.

Én nem öregszem!

Így érkeztem el a mostani kihíváshoz, ahhoz, amit idén célul tűztem ki magamnak. Na meg persze azután, hogy tavaly 30 éves lettem, kellett valami, amivel bebizonyítom magamnak, hogy nem én ugyan nem öregszem. Tehát leporoltam a futócipőm (ami, bevallom egy ideje a szekrényben pihent) és elkezdtem a felkészülést. Tudatosan, edző segítségével és a Garmin Venu órámmal készülök most az első 2 órán belüli félmaratonomra.

Azok a pulzuszónák…

Az első 5 kilométer lényege az volt, hogy az edzőm fel tudja mérni, milyen szinten van az állóképességem, és be tudja nekem lőni a megfelelő pulzuszónákat. Pulzuspánttal is mérem a teljesítményem, így a lehető legpontosabb eredményekkel tudunk tervezni. Tehát az első komolyabb feladatom néhány rövidebb táv lefutása után az 5 kilométer teljesítése volt. Nem mondom, hogy a legkönnyebb táv volt ez most nekem. Egyrészt nem tudtam síkon teljesíteni, így a táv teljesítése során közel 30 emeletnyi szintet is megtettem. Ez nem gond, de a sebességemen lassított, ami eddig minden futásom alkalmával a fő mérőszám volt. Most meg kell tanulnom, hogy nem azt figyelem, milyen gyorsan teljesítek egy kilométert, hanem azt, hogy ne lépjek ki a meghatározott pulzuszónából. De erről majd egy következő írásban, hiszen ez a téma bőven megér több anyagot is.

Éljen a Connect alkalmazás!

Egy másik nehezítő tényező volt, hogy míg egy futópályán tudod, mekkora távot teljesítesz egy-egy kör megtétele során, az utcán futva ezt nem tudom előre belőni. A Garmin Connect alkalmazás segítségével meg tudtam határozni egy jó útvonalat. Elegendő volt csupán bevinnem a teljesítendő táv hosszát és a kiindulási pontot, ezután az alkalmazás meghatározott nekem egy 5 kilométeres kört a környék legnépszerűbb útvonalai alapján. Szóval végül sikerült teljesítenem az első feladatot és lefutottam a távot. Az eredményeim az edző pedig látja egy másik alkalmazás segítségével, amelyet szintén a Garmin Connet fiókommal kötöttem össze.

Túl az első 5 kilométeren, lendülettel tele várom a heti feladataimat és kéthetente jelentkezni fogok, hogy beszámoljak a fejlődésemmel kapcsolatban. Igyekszem majd a jót és a nehezebb napokat is megörökíteni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy nem mindig könnyű elindulni és futni. Viszont minden alkalommal csodálatos érzés önt el, miután végeztél, feltöltődést ad, és meg is köszönheted magadnak, hogy tettél az egészségedért.

A cikk megjelenését a Garmin támogatta.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X