Főoldal > MOZGÁS > Mekkora távolságot tartsunk séta vagy futás közben?

Mekkora távolságot tartsunk séta vagy futás közben?

biciklizésfutáskaranténkoronavírusséta
0

Írta:

Mi a biztonságos távolság egymástól futáskor, kerékpározáskor vagy gyalogláskor a mostani karantén-időszakban? Egy új, belga-holland tanulmány szerint több, mint az előírt 1-2 méter!

A házi karantén időszakában az egészségügyi séta, biciklizés, illetve a futás nagyon népszerű mozgásformák, azonban fontos, hogy elkerüljük ezek közben egymást – írja a belga KU Leuven és a holland TU Eindhoven tanulmánya.

A legtöbb országba a tipikus szabály a távolságra, amelyet egymás közt ajánlott tartania az embereknek 1-2 méter – ez hatékony, ha bent vagyunk, vagy az utcán egymás közelében úgy, hogy maximum nagyon gyenge a szélmozgás. De ha sétálunk, futunk, kerékpározunk, jobb ennél is óvatosabbnak lenni. Ha valaki futás közben lélegzik, tüsszent vagy köhög, az aeroszolok – a kilélegzett részecskék – a levegőben maradnak. Aki pedig az illető mögött fut például, az áthalad ezeken, a csúsztatott légáramban.

A kutatók úgy jutottak erre a következtetésre, hogy szimulálták a gyalogló és futó személyek nyálrészecskéinek mozgását különböző helyzetekből – egymás mellett, átlósan egymás mögött, és közvetlenül egymás mögött. A sportolóknak a csúsztatott légáramlatot szokták általában javasolni, a teljesítmény javítása miatt, azonban a kutatás alapján a mostani időszakban azt javasolják, hogy ettől tartózkodjanak a mozogni vágyók.

“Azok, akik tüsszögnek vagy köhögnek, nagyobb erővel juttatják ki a nyálcseppeket, de azok is hagynak hátra részecskéket, akik csak lélegeznek. Áthaladva a felhőn, ezeket a részecskéket belélegezheti az illető, aki éppen mozog, vagy azok leszállhatnak a ruháira is” – mondta Bert Blocken professzor. A kockázat akkor a legnagyobb, ha közvetlenül egymás mögött futnak az emberek, kisebb, ha átlósan vannak egymás mögött, és ha gyenge a szélmozgás, egymás mellett haladva is alacsony a kockázat.

Az eredmények alapján a professzor azt javasolja, hogy az egy vonalban, azonos irányba mozgó emberek között a távolság legyen legalább 4–5 méter, a futás és a lassú kerékpározás esetén legalább 10 méter, míg a gyors kerékpározás esetén pedig legalább 20 méter. A lehető legjobb, ha teljesen külön sávban mozognak, gyors kerékpározás esetén ez is lehet 20 méter. De a lehető legjobb módszer, hogy ha tehetjük, legyünk teljesen egyedül ott, ahol futunk, sétálunk, biciklizünk.

(VIA)

Fotó: Getty Images


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X