Nagyjából az első iskolanapon történt, hogy egymás mellé ültettek bennünket a padban. Másnap már kerestük egymás társaságát. És ez így is maradt – teltek az évek, és nem múlt el úgy nap, hogy ne beszéltünk volna. Hiába jártunk egy osztályba, minden este csevegtünk még egy órát telefonon is, valahogy mindig volt témánk. Nagy szerelmek jöttek-mentek […]
Nagyjából az első iskolanapon történt, hogy egymás mellé ültettek bennünket a padban. Másnap már kerestük egymás társaságát. És ez így is maradt – teltek az évek, és nem múlt el úgy nap, hogy ne beszéltünk volna. Hiába jártunk egy osztályba, minden este csevegtünk még egy órát telefonon is, valahogy mindig volt témánk. Nagy szerelmek jöttek-mentek mindkettőnk életében, volt persze sok átbőgött éjszaka, néha úgy tűnt, a világ is összedől, úgy fájt, de egy dologra mindig számíthattunk: a barátnői vigaszra. Ami ilyenkor többet ért mindennél, hiszen a szülő ezt nem érti, másnak meg kinek mesélje az ember…
A közös élmények, az együtt töltött évek biztonságot adnak, olyan, mintha kapnál még egy testvért, akire valóban számíthatsz, valakit, aki tényleg őszinte veled, veled örül, ha boldog vagy, és osztozik a rosszban is. Mert ki más értené meg, ha azt mondod, hogy az új fiúd pont olyan, mint az Attila volt a gimnáziumban? Ki emlékszik arra, hogy milyen volt az első randid?
Nem kell az sem, hogy egy városban éljetek, ha sokáig nem találkozol vele, egy év után is ugyanott tudjátok folytatni.
Hogy felnőtt korban is lehet-e barátságokat kötni? Persze. De azért jobb, ha beszerzel egyet még az oviban.
A Magazin szeptemberi számának tartalmából:
A nassolás pszichológiája
Bódi Sylvi a címlaplány
Miről árulkodik a termékcímke?
Homeopátia minden bajra
Szőlőkúra
Fogadd el, hogy szeretnek!
Új állást szeretnél? Segítünk megtalálni!
 |
 |
 |
 |
 |