Főoldal > EGÉSZSÉG > Szex – Így küzdd le a gátlásaidat!

Szex – Így küzdd le a gátlásaidat!

férfipárkapcsolatszex
0

Írta: and

Mitől félünk valójában? Annak ellenére, hogy ma már a szexualitás korántsem annyira tabutéma, mint néhány évtizede volt, sőt, időnként az az érzésünk, hogy még a csapból is erotika folyik, túlontúl keveset beszélünk a kétségeinkről. Az intimitás terén leginkább attól rettegünk, hogy visszautasítanak minket, vagy a másik nem olyannak lát bennünket, amilyennek mi szeretnénk. Nem ritka, […]

Mitől félünk valójában?

Annak ellenére, hogy ma már a szexualitás korántsem annyira tabutéma, mint néhány évtizede volt, sőt, időnként az az érzésünk, hogy még a csapból is erotika folyik, túlontúl keveset beszélünk a kétségeinkről. Az intimitás terén leginkább attól rettegünk, hogy visszautasítanak minket, vagy a másik nem olyannak lát bennünket, amilyennek mi szeretnénk. Nem ritka, hogy a párjával évek óta együtt élő nő nem mer meztelenül mutatkozni a kedvese előtt, elnyomja érzéseit, vágyait, igényeit, mert azt hiszi, hogy néhány kiló súlyfelesleg, vagy az erotikus gondolatainak felvállalása elriasztaná a párját. Pedig nap mint nap ott munkálkodik bennünk az indíttatás önmagunk megmutatására, de közben a szintén ott lapuló gátlásosság elfojtja a tetteket. Évek telhetnek el így, míg végül egy „gaz csábító” felszabadítja a gátlásokat, és rájövünk, valójában mire vagyunk képesek a szexualitás terén. Palacskó András alternatív terapeuta szerint mindennek a félelem az alapja.
„A gátlások mögött berögződések állnak. Elkezdünk védekezni a rossz ellen, és nem azzal foglalkozunk, hogy valami jó is kerekedhetne belőle. Gyakorlatilag azzal töltjük az időnket, hogy azt keressük, milyen rossz dolog történhet, amelyre fel kell készülnünk, ahelyett, hogy azzal törődnénk, amire valójában vágyunk. Mindnyájan az extázist keressük, de ehhez az „itt és most”-ban félre kell dobnunk azokat a korlátokat, amelyek között éltünk. Sokan csak életünk vége felé haladva jönnek rá, hogy a félelmek bekorlátozták az életüket, és túlságosan arra koncentráltak, hogy mit gondolnak róluk mások.”

0015768_1.jpg ()

Mi teremtjük a negatív élményt

Elsősorban társadalmi és szocializációs problémák vezetnek a félelmek kialakulásához. Nem mindegy, milyen környezetben nőttünk fel, mint ahogyan az sem, hogy milyen generációs hatások értek minket. A fő félelem, ami öröklődik, az a nemek egymástól való félelme, és az ebből fakadó bizonyítási vágy. A terapeuta úgy véli, a családból hozott minták nagyban hozzájárulnak a görcsök fennállásához.
„A legtöbben attól rettegnek, hogy ugyanolyanok lesznek, mint a szüleik. A bennünk lévő félelmek általában megegyeznek azzal, amelyektől a szüleink féltek a kapcsolatukban – mondja a terapeuta. – Tipikus példa, hogy arra koncentrálunk, nehogy ugyanolyan hibákat kövessünk el a párunkkal szemben, mint amit apáink, anyáink. Mindez pedig a szexuális életünkre is kihat. Emellett azonban még egy sor gyötrő gondolat okozhat ilyen jellegű problémát. Eredhet korábbi rossz élményekből, erőszakos cselekedettől, önbizalomhiányból, amit például külső adottságaink miatt érzünk. Ha viszont mindig a negatív oldalra figyelünk, újra és újra megteremtjük a negatív élményt.”

Ismerd fel, hogy változtathass!

Ahhoz, hogy képesek legyünk változtatni eddigi helyzetünkön, és teljes életet élhessünk boldogan, félelmek, gátlások nélkül, fel kell ismerni, mi okozza bennünk a gátlást.
„Talán túl egyszerűnek hangzik, de nincs más dolgunk, mint megnézni, mitől félünk, mi az, ami ennek kapcsán korábban történt velünk, ezután pedig el kell fogadnunk azt. Csak akkor tudunk továbblépni, ha ezt megtesszük, és ezzel lezárjuk korábbi negatív élményeinket. Ilyenkor a legjobb, ha feltesszük magunknak a kérdést: mi a legrosszabb, ami történhet velünk? Aztán egyszerűen koncentráljunk arra, amit szeretnénk. Tisztában kell lennünk azzal, hogy képesek vagyunk változni, és képesek vagyunk teremteni. Amire figyelünk, amire koncentrálunk, abból lesz egyre több az életünkben” – mondja szakértőnk. Szerinte a gátlásainkhoz azért ragaszkodunk, mert úgy gondoljuk, védőburkot képeznek körénk. Csakhogy az áhított biztonság helyett ezek tesznek minket bizonytalanná, ezért kell tőlük mihamarabb megszabadulni.

Szabadítsd fel magad!

  • Fogadd el magad, testileg, lelkileg, ne lázadj fel magad ellen! Ne a hiányosságaidra koncentrálj, inkább külső és belső erényeidre fordíts több figyelmet.
  • Gondold végig, hogy mi az, ami a gátlásaidat okozza. Játszd le magadban azokat a pillanatokat, amelyeket szeretnél átélni, hidd el, hogy ezeknek te is részese lehetsz!
  • Ha már eljutottál a probléma felismeréséig, merj olyan dolgokat csinálni, amitől eddig féltél, és hidd el lépésről-lépésre képes vagy leküzdeni az akadályokat. Legyél például bátrabb és kezdeményezőbb a hálószobában, párod meg fogja hálálni, amitől a te önbizalmad is erősebb lesz.

Ha szeretnél még többet megtudni a témáról, lapozd fel a Wellness magazin decemberi számát!

Képek forrása: Profimédia


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X