A brit King’s College kutatói egy több éven át tartó kutatássorozat eredményeként kimutatták, hogy mintegy 25 %-kal gyakoribb a depresszió kialakulása az olyan belvárosi embereknél, akik nagyon közel élnek a szemközti lakóházhoz. Dr. James Collins, a King’s College pszichológiai és neurológiai intézetének munkatársa, a kutatás vezetője a kísérletsorozat eredményeit bemutató cikkben elmondta, hogy ez több […]
A brit King’s College kutatói egy több éven át tartó kutatássorozat eredményeként kimutatták, hogy mintegy 25 %-kal gyakoribb a depresszió kialakulása az olyan belvárosi embereknél, akik nagyon közel élnek a szemközti lakóházhoz.
Dr. James Collins, a King’s College pszichológiai és neurológiai intézetének munkatársa, a kutatás vezetője a kísérletsorozat eredményeit bemutató cikkben elmondta, hogy ez több tényezőnek is köszönhető, elsősorban a közösségi élet hiánya okozza, és közrejátszik az is, hogy a lakók magánszférájukat, magánéletüket veszélyben érzik, hiszen elkerülhetetlen, hogy a közelben lakók életének akarva-akaratlanul is “nézője” lesz, és ebből következően azt feltételezi – legtöbbször helyesen – hogy a szomszédja is legalább ilyen mélységben tudja tanulmányozni az ő mindennapjait is.
Egy korábbi tanulmányban már amerikai pszichológusok kimutatták, hogy azon otthonához, esetleg ágyhoz kötött betegeknél lényegesen nagyobb arányban következik be a gyógyulás, akik rálátnak az utcán történő eseményekre, és így úgy érezhetik, hogy még részei a társadalomnak, a közösségnek. Az ilyen – főleg idős – embereknél kissebb a szellemi leépülés sebessége, mert elfoglalják magukat az utcán történő eseménnyekkel, véleményezik a járókelők öltözetét, felháborodnak egy-egy szabálytalan autóson, és így tovább. Ez utóbbi tevékenységek mind-mind edzik az agyat, hiszen kognitív és érzelmi válaszokat indukálnak, szellemi tevékenységet generálnak.
Forrás: Medipress
Képek forrása: Profimédia