Főoldal > EGÉSZSÉG > Babát szeretnél? Drasztikusan csökken a fogamzóképesség 30 felett!

Babát szeretnél? Drasztikusan csökken a fogamzóképesség 30 felett!

petesejt
0

Írta:

“Modellvizsgálatunk az mutatta, hogy a nők 95 százaléka 30 éves korára már csak 12 százalékát őrizte meg maximális petesejtkészletének, 40 éves korra pedig már csak három százaléka marad meg” – mondta el Hamish Wallace, a PLoS One című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője. Születéskor átlagosan 300 ezer petesejtje (primer oocitája) van a nőknek, ám ez […]

“Modellvizsgálatunk az mutatta, hogy a nők 95 százaléka 30 éves korára már csak 12 százalékát őrizte meg maximális petesejtkészletének, 40 éves korra pedig már csak három százaléka marad meg” – mondta el Hamish Wallace, a PLoS One című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője.

Születéskor átlagosan 300 ezer petesejtje (primer oocitája) van a nőknek, ám ez a készlet azonnal fogyásnak indul, a mostani kutatás eredménye szerint nagyobb ütemben, mint azt korábban feltételezték. A kutatók szerint hibás az a gondolkodás, hogy amíg rendszeresen érik meg petesejt, addig állandó marad a nők termékenysége.

A tanulmányhoz a St. Andrews és az Edinburghi Egyetem munkatársai 325 különböző korú amerikai és európai, köztük brit nő termékenységi adatait elemezték. A kutatás azt is felfedte, hogy hatalmas különbség van a nők “petefészki tartalékának” méretében. Egyes nőknek két milliónál is több petesejtje volt, míg másoknak alig 35 ezer.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy harmincas éveik közepétől a nők termékenysége jelentősen hanyatlik, a visszaesés üteme pedig igen egyedi, ezért sokaknak már túl késő lehet a gyermekvállalás. Néhány orvos azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a termékenység rendszeres szűrését bevezessék az érintettek számára.

Forrás: MTI


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X