Főoldal > EGÉSZSÉG > Egy halálos kór a téli szezonban

Egy halálos kór a téli szezonban

betegségkor
0

Írta:

Ez a fertőző agyhártyagyulladás. A két betegséget azért is érdemes egy lapon említeni, mert a

Ez a fertőző agyhártyagyulladás.

A két betegséget azért is érdemes egy lapon említeni, mert a kezdeti tüneteik nagyon hasonlóak egymáshoz, de az agyhártyagyulladás esetében gyakran órák alatt alakulhat ki életveszélyes állapot. Így a felismerés létfontosságú, de igen nehéz. Az egyetlen biztos módszer a megelőzés. Ráadásul a járványos agyhártyagyulladás érintheti a fertőzött területekre utazókat is.

Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint a tavalyi évben 67 fertőző agyhártyagyulladásos megbetegedést regisztráltak Magyarországon. A helyzet súlyosságát jól érzékelteti, hogy a fertőzöttek közül  9-en haltak bele a betegségbe, ami nem kevesebb, mint 13 százalékos halálozási arányt jelent. Látható tehát, hogy az agyhártyagyulladást még megfelelő orvosi ellátás esetében  sem lehet félvállról kezelni.

Influenza jellegű tünetek, magas halálozási arány

Különösen veszélyessé teszi ezt a kórt, hogy a kezdeti  tünetei nagyon hasonlatosak az influenzáéhoz, vagyis eleinte felső légúti fertőzés, láz, torokfájás, igen erős fejfájás, hányás és levertség jelentkezik, míg később  pár órán belül követhetik görcsök és esetleg aluszékonyság, tudatzavar is megjelenhet. Csecsemők esetében a jelek még kevésbé jellegzetesek, hiszen náluk láz, nyugtalanság, aluszékonyság és hányás kísérheti a kezdeti stádiumot.

A fertőzés előrehaladtával minden korosztályon megjelenhetnek a nyomásra nem halványuló kiütések és az apró bevérzések. A kezdeti stádiumban megkezdett, masszív antibiotikumos kezelés a meningococcus fertőzés, agyhártyagyulladás,  szepszis esetében életmentő lehet.

kor2.jpg ()Szerencsére már létezik védőoltás a betegséget okozó baktérium több fajtája  ellen, ami az egyetlen hatásos védekezést jelenti. Azonban, érdemes tájékozódni, különösen a külföldre utazóknak, hogy az adott területen  a megbetegedést a Neisseria meningitidis (röviden meningococcus) baktérium melyik fajtája is okozhatja, így az oltás kiválasztásánál erre is érdemes figyelmet fordítani.

Földrészenként eltérő baktériumtörzs

A menningococcus baktériumnak jelenleg 13 fő típusa ismert, melyből 5 felelős a megbetegedések túlnyomó részéért. Európában főleg a B és C típus okozta a megbetegedéseket , az utóbbi  években az  Egyesült Államokban és Európában  megjelent az Y is. Afrikában az A és a W-135, Ázsiában a W-135 és a C okoz leggyakrabban megbetegedést . Mivel ma már a világ bármely része könnyedén elérhető autóval vagy repülőgéppel, így az országok közötti behurcolás esélye egyre nagyobbá válik. A megbetegedést elsősorban a védőoltással lehet megelőzni, hiszen a meningococcus baktérium jelen lehet a szervezetben úgy is, hogy nem okoz megbetegedést. Ebben a hordozó időszakban nincsenek tünetek,azok csak akkor alakulnak ki, ha a kórokozó át tud jutni a szervezet védelmi vonalán. A baktérium azonban a hordozás időszaka alatt könnyedén kerülhet egyik emberről a másikra köhögés, tüsszentés vagy éppen csókolózás alkalmával.

A védőoltás csökkenti a tünetmentes  hordozóállapot arányát is, így a fertőzés terjedését is. Fontos tudni azonban, hogy több különböző vakcina is kapható a patikákban. Érdemes az oltóközpontokban tájékozódni a lehetőségekről. Ma már létezik négykomponensű, az A, C, W-135 és Y törzs ellen is védelmet nyújtó vakcina 2 évnél idősebbeknek. Az utazóknak is érdemes ezt választani, hiszen a trópusi utazási szezonban népszerű országokban is előfordulnak ezek a törzsek.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X