Főoldal > EGÉSZSÉG > Nehezen megy a tanulás? Ez lehet az oka!

Nehezen megy a tanulás? Ez lehet az oka!

egészségtanulásvérszegénység
0

Írta:

Mínusz 5 kg egy hét alatt! A vérszegénység komoly gondokat okozhat a felnőtteknek és a gyereknek egyar&

Mínusz 5 kg egy hét alatt!

A vérszegénység komoly gondokat okozhat a felnőtteknek és a gyereknek egyaránt, hiszen ez az állapot azt is eredményezheti, hogy a kisebbek kevesebbet rohangálnak, fáradékonyabbak, a nagyobbak pedig tanulási nehézségekkel szembesülhetnek.

„A vérszegénység jelentkezhet gyermekkorban és fiatal felnőtteknél is. Hogy hogyan veszi észre a szülő? A gyermek sápadt, kevesebbet rohangál, többet alszik, valamint gyalogláskor hamar elfárad és ölbe kéredzkedik. A nagyobbak tanulmányi eredménye romolhat, és tornaórán több figyelmeztetést kaphatnak. A fiatal felnőtteknél is hasonló a helyzet vérszegénység esetén, vagyis észrevehetően romlik a fizikai szellemi teljesítőképességük” – mondja Dr. Szélessy Zsuzsanna hematológus főorvos.

Oka

„Fiatal korban leggyakrabban a vashiányos vérszegénység alakul ki. Oka elsősorban a megnövekedett vas igény, ugyanis a növekedés, az izomzat fejlődése fokozza ennek szükséglelet, illetve a lányok nemi érése során el kezdenek menstruálni, ez szintén fokozza a szervezetnek azt igényét. Fiatal felnőttkorban a sport, az intenzív edzések, gyakran túlzásba vitt futás, vagy testépítés okoz vashiányos, folsav hiányos állapotot. Ezeken kívül persze a terhesség, a szoptatás szintén óriási vas- és folsavbevitelt igényel. Gyermekkorban gyakran zajlanak felső légúti hurutos betegségek, és ilyenkor védőoltások sokaságát kapják, ami miatt az immunrendszerük állandóan dolgoztatva van. Ilyenkor a vas felszívódása a vékonybélben leáll, így mérsékelt vérszegénység alakulhat ki.

A gyermek ilyenkor persze sápadt, de ez nem azt jelenti, hogy a véréből vasat kellene nézni laboratóriumi vizsgálattal, de még a vérképéért sem kell megszúratni kisgyereket amikor lázas betegsége zajlik, mert úgy is tudjuk, hogy kicsit vérszegény, és aktuálisan a vasa is alacsony – és ez így normális. Ha meggyógyul, akkor szinte azonnal rendeződik a vérképe és a vas is jól fel fog majd tudni szívódni.

tanulas2.jpg ()Természetesen, ha túl gyakran beteg a gyermek, vagy különböző okok miatt étvágytalan, és nem hajlandó húst enni (vagy nem kap húst) akkor nem lesz elegendő vasforrása és valódi vashiányos vérszegénység alakulhat ki, amit kezelni kell.” – mondja dr. Szélessy Zsuzsanna.

Csak orvosi javallatra szedhető vas!

„A lényeg, hogy a vaspótlást gyermeknél mindig orvosi javaslatra lehet elkezdeni, megfelelő készítménnyel, megfelelő dózisban és ideig! Azonban arra vigyázni kell, hogy a kisgyermeknél a vasat túl is lehet adagolni! Nagyiskolásoknál, valamint a felnőtteknél a szájon át alkalmazott vaskészítményekkel vas túladagolást nem lehet okozni, csak egy ritka veleszületett betegség esetén (hemokromatozis), amikor a bélből való vas felszívódás szabályozása kiesik, így a szervekben rakódik le, ami azok károsodását okozza.”

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X