Főoldal > EGÉSZSÉG > 3 daganattípus, amely öröklődhet

3 daganattípus, amely öröklődhet

betegségdaganategészséggyógyulásöröklődésrák
0

Írta:

Az életmódon kívül a genetika is döntően befolyásolja bizonyos daganatfajták kialakulását.

Mivel az utóbbit nem tudjuk befolyásolni, dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológusa a rendszeres szűrésekre hívta fel a figyelmet.

A genetikának nagy szerepe van

Egy svéd tanulmányban 71.000 örökbefogadott személy egészségi adatait vetették össze a vér szerinti és az örökbefogadó szülőkével. A European Journal of Cancer című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatók így elkülönítve tudták vizsgálni a környezet és a genetika szerepét. Három daganattípusról állapították meg, hogy döntően az örökletes tényezők befolyásolják a kialakulását: a mell-, a prosztata- és a vastagbélrákról. Kiderült, hogy amennyiben a biológiai szülőnél előfordult daganatos megbetegedés, 80-100 százalékkal nagyobb esélye volt az utódnál is ugyanolyan betegség kialakulására. Az örökbefogadó szülőknél előforduló daganatok nem befolyásolták az örökbefogadott személy egészségi állapotát.  

A kutatók ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy ez nem azt jelenti, hogy az életmód lényegtelen tényező, csupán azt, hogy ennél a három daganattípusnál az öröklődés a meghatározó.

A kulcs: a szűrővizsgálat

Az eredmények ugyanakkor nem kell, hogy félelmet keltsenek, viszont az elővigyázatosságot mindenképpen érdemes komolyan venni. Azoknak, akik bármelyik daganattípussal szembenéztek már családon belül, rendszeresen, illetve gyanú esetén minél előbb ajánlott orvoshoz fordulniuk. A mellrák szűrésének első lépése az önvizsgálat, illetve a nőgyógyászati kontroll, a vastagbél vizsgálatát a gasztroenterológus végzi, prosztatapanaszokkal pedig az urológushoz kell fordulni.
–  Az urológus síkosított gumikesztyűben a végbélnyíláson keresztül megtapintja a prosztatát, és szükség esetén nyomással egy kis folyadékmintát is kiprésel. Ezt később bakterológiailag elemzik, esetleges gyulladást okozó kórokozók után kutatva. A vizsgálatkor jelentkező érzékenység eleve gyulladásra utalhat – ismerteti dr. dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológusa. – Szinte minden esetben szükséges a vérvizsgálat, amely során elsősorban a PSA szintet (prosztata tumor specifikus antigén) elemzik. Ez az érték a jóindulatú megnagyobbodás esetén is nagyobb lehet, így mindenképpen fontos mérőszám.

Fájdalommentes diagnosztika

A klasszikus diagnosztikus módszereken kívül fontos  még az ultrahang vizsgálat, amely a prosztata megtekintése céljából telt húgyhólyag mellett hason át vagy a végbélen keresztül is történhet. Utóbbi esetben az ultrahangkészülék egy speciális tartozéka segítségével a végbél felől részletgazdagon láthatóvá válik a prosztata állománya, annak mérete, szerkezete, illetve környezete is láthatóvá válik.
A vizsgálat előnye, hogy gyorsan zajlik, és inkább csak kellemetlen, de nem fájdalmas. Már igen kis elváltozások is láthatóvá válnak, azt azonban nem lehet megállapítani, hogy ezek jó- vagy rosszindulatúak. Tehát bármit fedez fel a szakember, azt további kivizsgálásoknak is követniük kell. 

Forrás: www.oxygenmedical.hu


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X