Főoldal > wellness > 6 mítosz a vízivásról

6 mítosz a vízivásról

egészségevéshidegmozgásszomjasvíz
0 0

Írta:

Te melyik vizes mítosznak dőltél be eddig?

Napi 8 pohár víz egészséges

Sokan megkérdőjelezhetetlennek tartják a napi 8 pohár víz fogyasztását, és valószínűleg nem is gondolják, hogy e feltevés története a korai életfilozófiákra nyúlik vissza.  A napi folyadékszükséglet egyénenként változó, amely a kortól, a fizikai teljesítménytől, a táplálkozástól, a testsúlytól és a szervezet kémhatásától is nagymértékben függ. A táplálkozástudomány mai álláspontja szerint napi 1,5-2 liter folyadék fogyasztása ajánlott, ám extrém magas hőmérséklet, vagy intenzív testmozgás esetén ezt a mennyiséget növelned kell.

vizivascikk1.jpg ()

Csak akkor igyál, ha szomjas vagy 

Ha kínzó szomjúságot érzel, az annak a jele, hogy a szervezeted túl sok vizet veszített, és már a kiszáradás fenyegeti. A vízhiány testi és lelki szinten egyaránt komoly problémákat okozhat, emiatt a víz szerepe létfontosságú az egészséges szervezet fenntartásához. Nagyon fontos a napi folyadékszükséglet arányára is ügyelned, amelynek egyik felét vízzel, a másik felét pedig táplálékokkal juttathatod be a szervezetedbe.

Mozgás közben rengeteget kell innod 

Az a gondolat, hogy a szervezet nem képes megítélni a saját dehidráltságát – különösen testedzés közben – teljesen elavult.  Bár a sportolás során nagyon fontos az izzadással elveszített folyadék pótlása, sokan túlzásokba esnek, ennek eredményeként pedig vízmérgezés is kialakulhat. Ilyenkor a szervezet nátriumszintje vészesen alacsonyra csökken, az akut vízmérgezés pedig rendkívül súlyos tünetekkel járhat, és akár halállal is végződhet. Ha nagyobb intenzitással edzel, fogyassz speciális sportitalokat, amelyek hozzájárulnak az egészséges hidratációhoz.

vizivascikk2.jpg ()

Evés közben nem ihatsz

Generációkon keresztül arra tanították a kisgyermekeket, hogy csak étkezés előtt vagy utána szabad inni. A Német Táplálkozástudományi Társaság szerint azonban az étkezés közbeni vízfogyasztásnak pozitív egészségügyi hatása is van, mivel a víz a tápanyagok fontos szállító és oldóanyaga, telíti a sejtrendszert, és megkönnyíti az emésztést.

A hideg víz fogyaszt 

Egy másik vízfogyasztással kapcsolatos tévhit, hogy az étkezés előtt elkortyolt jéghideg víz karcsúsít, hisz a szervezetnek energiát kell felhasználnia ahhoz, hogy a hideg vizet felmelegítse. Ezt az állítás sem állja meg a helyét, mivel a test 1 liter hideg víz felfűtésére mindössze 30-35 kalóriát használ fel, ami nagyjából 1 szem kockacukornak felel meg. A következő érv, hogy a hideg víz eltelíti a gyomrot, és visszafogja az étvágyat, ám a valóságban csupán rövid ideig csillapítja az éhségérzetet, arról nem is beszélve, hogy a jéghideg italok irritálják a gyomor nyálkahártyáját is.

A palackozott víz jobb, mint a csapvíz

Sokszor az ásványvizek egészségre gyakorolt jótékony hatása a gyártók részéről csupán egy reklámfogás, ám a valóságban a palackozott italokban lévő vitaminok és ásványi anyagok alig fedezik egy felnőtt ember szervezetének napi szükségleteit.  Az üzletekben kapható ízesített ásványvizek általában ízfokozókat, mesterséges aromákat, és jelentős kalóriamennyiséget is tartalmaznak, így a legegészségesebb alternatíva, ha víztisztító berendezést vagy vízszűrő kancsót vásárolsz, amivel javíthatsz a csapvíz állagán, ízén, és sokat tehetsz a környezetvédelemért is.


További cikkeink a témában

betegségegészség

6 gyors konyhai trükk fájdalom ellen

Írta: and
tegnap 0 0

Ha fáj a fejed, ég a gyomrod, valószínűleg egyből a gyógyszeres dobozért nyúlsz. Pedig sokkal jobban tennéd, ha a konyha felé vennéd az irányt, és (először) valamilyen természetes gyógymóddal próbálkoznál. Még ha furcsán is hangzik, de igaz: ugyanaz a növény, amit megeszünk, ami finom, számos egészségügyi kezelés esetén hasznos lehet.