Főoldal > AKTUÁLIS > Vele jár Gwyneth Paltrow

Vele jár Gwyneth Paltrow

diétaétrendfogyáspárszakításszerelemsztártáplálkozás
0

Írta: and

Gwyneth Paltrow nem szomorkodott túl sokáig azután, hogy Chris Martinnal bejelentették, külön utakon folytatj&

Gwyneth Paltrow nem szomorkodott túl sokáig azután, hogy Chris Martinnal bejelentették, külön utakon folytatják életüket. A színésznőnek négy hónappal a különválás után máris új pasija van, legalábbis az egyik külföldi magazin információi szerint.

A híresség állítólag a 43 éves Brad Falchukkal jár, aki a Glee – Sztárok leszünk! című sorozat alkotói gárdájában is dolgozik. A magazin úgy tudja, hogy a színésznő nemrég Los Angelesben volt romantikus randin új kedvesével, de korábban Utah-ba is elutaztak már együtt.

Sokak szerint ez a kapcsolat máris több egy futó kalandnál, például azért, mert barátságból alakult szeretetté, majd szerelemmé. Mások úgy gondolják, Gwyneth új kapcsolata azért is tartós lehet, mert a színésznőben és új kedvesében sok közös van: mindketten filmesek, hasonló értékeket tartanak fontosnak, és mindketten megromlott házasságból léptek ki, egy-egy fiú és egy-egy kislány szüleiként.

gwynethpasi2.jpg ()

Akár nagy szerelemről van itt szó, akár nem, egy dolog biztos: a 41 éves sztár remekül néz ki mostanában. Ezt támasztja alá az a selfie-je is, amit legutóbb posztolt Montanából, cowboy kalappal a fején. Persze alakjára sem lehet panasz, amiért évek óta átgondolt táplálkozással és rendszeres sporttal is tesz.

Gwyneth alacsony szénhidráttartalmú, glutén- és tejtermékmentes étrendet követ, mely mégis gazdag, ízletes és változatos étkezéseket tesz lehetővé. És még egy fontos szabályt követ, persze, többet is, de mi most ezt emelnénk ki: hogy sosem hagyja ki a reggelit, melynek során általában zöldséges omlettet eszik, mellé füstölt lazacot, szardíniával, avokádóval és gluténmentes kenyérrel.

És annak ellenére, hogy sokan kritizálják azért, mert gyerekei elé is ilyen ételeket tesz, a sztáranyuka úgy érzi, jól döntött, amikor az egész családot erre az étrendre állította át. Azt mondja, gyerekei egészségesek, aktívak, boldogok és kiegyensúlyozottak. Neki pedig anyukaként kötelessége azon fáradozni, hogy ez így menjen tovább.

A színésznő nemcsak a diétára, hanem a megfelelő edzésprogramra is odafigyel. Ebben a sztáredző Tracy Anderson segít neki, akivel a tánc és az aerobik elemeit is beépítik 10 naponta változó edzésprogramjába. Emellett a szőke híresség rendszeresen jógázik is, ami tapasztalatai szerint testét, lelkét és gondolkodását is formálja.

Gwyneth és a pozitív gondolatok
Persze a sikeres színésznőnek is vannak hullámvölgyei. Ilyenkor barátai szerint a gyerekekből, a munkából és a rendszeres jógaórákból merít erőt, illetve fontos számára a barátnőivel töltött idő is. Ha pedig még ezek után is úgy érezné, hogy képtelen mosolyogni, akkor arra gondol, mi mindenért lehet hálás az életében, és próbál a jövőre is pozitívan gondolni. Mert valahol, a lelke mélyén ő is hiszi, hogy bármi baj legyen is, a végén úgyis minden jóra fordul.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X