Főoldal > AKTUÁLIS > Beckhamék szörnyűek: kikészítik a szomszédaikat

Beckhamék szörnyűek: kikészítik a szomszédaikat

BeckhamBeckham házaspárDavid BeckhamházaspárlakásfelújításszomszédVictoria Beckham
0

Írta:

A sztárpár most túl messzire ment – legalábbis londoni szomszédságuk szerint.

David és Victoria Beckham nagyjából két éve kezdtek bele elegáns nyugat-londoni otthonuk felújításába, amivel eddigi is zavarták a szomszédjaik nyugalmát, de brit lapok nemrég közölt beszámolói szerint a karácsonyi időszakban minden eddiginél jobban kikészítették a mellettük lakó, nyugalomra és pihenésre vágyókat.

A lakók az állandó zaj mellett egerek és patkányok jelenlétére is panaszkodnak, amit annak tudnak be, hogy a házban jó ideje senki sem lakik, csak az elhúzódó munkálatok miatt tartózkodnak ott a munkások. És hát bizony sem a rendre, sem a higiéniára nem figyel senki…

Korábban a szomszédok az ellen emelték fel szavukat, amikor Beckhamék 46 millió dolláros villájuk minden egyes szobájába légkondit szerettek volna szereltetni. „Ki szeretne egy exkluzív környéken minden reggel zúgó légkondikra ébredni?” – tették fel a költői kérdést a környék lakói. Egyébként később megnyugodhattak: Beckhamék óriási légkondicionálós beruházását a műemléképületen (és annak kertjében) végül nem engedélyezte a helyi tanács.

A villa egyébként minden elképzelhető luxusigényt kielégít majd, sőt, talán még annál is többet: a család hét exkluzívan berendezett hálószobája mellé borospince, Harpernek saját játszótér, Victoriának pedig saját szépségsziget dukál majd, edzőteremmel, manikűrrel, hajápoló részleggel, púderszobával és cipőgardróbbal.

Ha már Victoriát emlegettük, sokan stílusérzéke és divatkollekciói miatt beszélnek róla az utóbbi hónapokban, másoknak viszont még mindig vékonysága tűnik fel. Alakjáról persze nem egy interjúban kérdezgették már, és Victoria a közelmúltban így felelt az egyik riporternek: „Nem vagyok az a típusú nő, aki nem ehet szénhidrátot. De a súlyomat sok mozgással tartom kordában: minden nap 6-8 kilométert futok a futópadon. Tudom, hogy nálam ez válik be. Mellette súlyzózom néha… tehát végül is saját magam személyi edzője is vagyok” – mesélte.

Emellett kislánya, Harper születése után visszatért a sztárok egyik kedvenc tréneréhez, Tracy Andersonhoz, aki hetek alatt ismét remek formába hozta őt. De mivel császármetszéssel szült, a megerőltető sportot egy ideig hanyagolnia kellett. 10 kilótól szabadult meg kislánya születése után, méghozzá tényleg rövid időn belül. És bár rengetegen támadták őt, mert állítólag napi ötmaroknyi ételnél nem fogyasztott többet, Victoria nem foglalkozott a kritikákkal.

A rosszindulatú pletykák – például, hogy napokig képes magokon és zöldségeken élni, nagyobb rendezvények előtt pedig csak almaecetes vízen, vagy hogy olykor csak alkoholból szerzi be a szükséges kalóriákat – a mai napig nem érdeklik. Számára csak az a fontos, hogy ő tudja: vékony alakja is fontos számára, de közel sem annyira, mint egészsége, boldogsága és persze a családja, akik miatt szeretne nagyon sokáig élni.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X