Főoldal > AKTUÁLIS > Mindenki Beyoncén nevet

Mindenki Beyoncén nevet

Beyoncéedzésénekesnősztártenisz
0

Írta:

A közösségi médiában sokan kigúnyolták a híres énekesnőt.

Beyoncé sokakat elvarázsol a színpadon, és talán mindent tud a zenéről, de az is valószínű, hogy a tenisszel már nem áll ilyen jól. Ugyanis július második hétvégéjén Wimbledonban szorított férjével, Jay-Z-vel Serena Williamsnek, aki egyébként a híres énekesnő jó barátnője, de bizony rekordot jelentő, 22. győzelme (ezt eddig csak Stefi Grafnak sikerült elérnie – a szerk) némi fáziskéséssel esett le Beyoncénak.

Persze ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy mindenkinek profin értenie kell a teniszhez, erről szó sincs. De azzal egyetértünk, hogy Beyoncé egy kicsit azért összeszedettebb lehetett volna a nagy pillanatban… egyesek szerint imádnivaló volt a késleltetett reakciója, mások szerint inkább humoros („a legviccesebb dolog volt ebben az egész átkozott évben” – írta valaki a Twitteren). Megint mások viszont azért nevetnek rajta, mert szerintük teljesen egyértelmű, hogy egyáltalán nem ért a teniszhez – ami, hangsúlyozzuk, szerintünk önmagában még nem tragédia.

A 34 éves világsztár tehát szinte biztos, hogy szabadidejét nem teniszpályákon tölti. De bizony megdolgozik azért, hogy megőrizze szuper alakját: rendszeresen sportol, odafigyel az egészségére, és olykor új étkezési szokásokat, étrendeket is kipróbál – nem diétázik, mert ezek sikerében már nem hisz, inkább a táplálkozásán változtat.

Így 2013-ban a vegán étrend követője lett férjével, Jay-Z-vel. A dolog úgy indult, hogy karácsonyig nem esznek állati eredetű táplálékot, de a dolog annyira bejött nekik, hogy 2014 első hónapjaiban is a sztárpár húsmentes mindennapjairól cikkeztek a lapok.

Ha kitartanak elhatározásuk mellett, könnyen lehet, hogy évekre vegánok akarnak majd maradni. Jay-Z is írt erről egy korábbi blogbejegyzésében. „A pszichológusok azt mondják, 21 nap kell ahhoz, hogy legyőzd egy régi szokásod, vagy kialakíts egy újat. A 22. napon már nyert ügyed van.”

„Egy nagyon jó barátom vegán, és ő bátorított, hogy próbáljam ki egy ideig a csak növényi alapú reggelit. Nekem bevált, sokkal jobban érzem így magam. És egyszerűen helyes lépésnek tűnik, hogy így étkezzem” – folytatta.

Felesége pedig úgy tűnik, ebben is remek partner, ahogyan néha a közös edzésekben is – bár ezt az énekesnő turnéja miatt mostanság nehezebben tudják összehangolni. Beyoncé viszont egyedül sem csügged, inkább intenzív kardióedzéseken izzad, súlyzózik vagy más, személyi trénere által javasolt gyakorlatokat végez a konditeremben.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X