Főoldal > AKTUÁLIS > Victoria Beckham mellbimbója átüti a ruhát

Victoria Beckham mellbimbója átüti a ruhát

alakénekesnőfogyásmellruhaszépségsztártestVictoria Beckham
0

Írta:

Egyszerűen nem lehet máshová nézni.

Victoria Beckham lila ruhája egy kellemes őszi napra választott szerény darab – is lehetne. Mert hogy már első pillantásra kiszúrja bárki, hogy „mellesleg” nagyon mutatós: konkrétan átlátszik rajta a Spice Girlből lett divatikon melltartójának a körvonala, sőt mi több, mellbimbói is majd’ átütik az anyagot.

Ha ezen túllépünk, persze felmerül a kérdés, mit akarhatott elérni Victoria egy ilyen ruhával. A rossz nyelvek szerint férje figyelmét szeretné újra felkelteni, mert hogy – egy ismerősük szerint, állítólag – egy ideje külön élnek: ugyanabban az épületben, de külön szárnyban. Azt nem tudjuk, hogy ez igaz-e, de tény, hogy Victoria az utóbbi időben nem osztott meg szerelmetes közös fotót férjurával. Így önmagában persze ez sem jelent semmit, és kettejük közt talán tényleg minden rendben van.

Bármi is a helyzet, a rajongók remélik, hogy a 43 éves divattervező nem fogy tovább, ugyanis már megint – vagy még mindig – nagyon vékony. Pedig korábban azt mondta, ő aztán nem sanyargatja magát diétákkal. „Nem vagyok az a típusú nő, aki nem ehet szénhidrátot. Igenis eszem. De a súlyomat sok mozgással tartom kordában: minden nap 6-8 kilométert futok a futópadon. Tudom, hogy nálam ez válik be. Mellette súlyzózom néha… tehát végül is saját magam személyi edzője is vagyok” – mesélte.

Emellett kislánya, Harper születése után visszatért a sztárok egyik kedvenc tréneréhez, Tracy Andersonhoz, aki hetek alatt ismét remek formába hozta őt. De mivel császármetszéssel szült, a megerőltető sportot egy ideig hanyagolnia kellett.

10 kilótól szabadult meg kislánya születése után, méghozzá tényleg rövid időn belül. És bár rengetegen támadták őt, mert állítólag napi ötmaroknyi ételnél nem fogyasztott többet, Victoria nem foglalkozott a kritikákkal.

A rosszindulatú pletykák – például, hogy Victoria Beckham napokig képes magokon és zöldségeken élni, nagyobb rendezvények előtt pedig csak almaecetes vízen, vagy hogy olykor csak alkoholból szerzi be a szükséges kalóriákat – a mai napig nem érdeklik. Számára csak az a fontos, hogy ő tudja: vékony alakja is fontos számára, de közel sem annyira, mint egészsége, boldogsága és persze a családja. Nekik szeretne pozitív példát mutatni, és miattuk akar sokáig élni.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X