Főoldal > DIÉTA > Papaja és társai: tényleg égetik a zsírt?

Papaja és társai: tényleg égetik a zsírt?

diétafogyókúrazsírégetés
0

Írta: and

Tiszta égés A „zsírégetés” kifejezést gyakran használjuk, mégsem tudjuk pontosan, mit is jelent. Nos, nagy vonalakban azt, hogy a zsírok oxidációs folyamatok során lebontódnak, valahogy úgy, ahogyan a vas is rozsdásodik. Maga a zsírégetés tehát egy biokémiai folyamat, amelynek során oxigén jelenlétében lebomlik a zsír, méghozzá úgy, hogy közben energiát szolgáltat a szervezetnek, tudtuk meg […]

Tiszta égés

A „zsírégetés” kifejezést gyakran használjuk, mégsem tudjuk pontosan, mit is jelent. Nos, nagy vonalakban azt, hogy a zsírok oxidációs folyamatok során lebontódnak, valahogy úgy, ahogyan a vas is rozsdásodik. Maga a zsírégetés tehát egy biokémiai folyamat, amelynek során oxigén jelenlétében lebomlik a zsír, méghozzá úgy, hogy közben energiát szolgáltat a szervezetnek, tudtuk meg szakértőnktől, prof. dr. Halmy László belgyógyász-lipidológustól, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnökétől. Az általa elmondottakból az is következik, hogy a zsírégetés nem holmi csoda, hanem teljesen normális élettani folyamat, amely magától is lezajlik a szervezetben. Emiatt van az, hogy a különböző zsírégetőkkel nem magát a zsírt bonthatjuk le, hanem segítségükkel csak támogathatjuk e folyamatot, azaz gyorsíthatjuk velük a zsír lebomlását. A cél minden esetben az, hogy szervezetünk ne a frissen bevitt zsírokat (ilyenek szerencsés esetben alig akadnak), hanem saját, tartalék zsírjait égesse el.

0023943_1.jpg ()

Hat vagy hatásvadász?

Klasszikus anyagcsere-fokozó és zsírégető anyag a koffein, függetlenül attól, hogy kávéból, teából, matelevelekből, vagy épp guaranából nyerik-e ki. „Pusztán üzleti szempontoktól függ, éppen melyik anyag a felkapottabb, hiszen a zsírégetést mindegyik serkenti“ – szögezi le szakértőnk, majd hozzáteszi, általában minél egzotikusabb az anyag, annál komolyabb hatást tulajdonítanak neki. Ugyanez igaz a zöldségekre és a gyümölcsökre is: „Vannak gyümölcsök, amelyek olyan bontóenzimeket tartalmaznak, amelyekkel le lehet bontani a zsírokat. Ezek valójában emésztőenzimek – ilyen van például a papajában és sok egyéb trópusi növényben. Mindehhez azonban hozzátartozik a misztikum is, hiszen a közvélekedés szerint ami nem elég misztikus, az nem is lehet jó. Ki hinné például el, hogy az alma bontja a zsírt? Pedig ez a gyümölcs is zsírégető, hiszen nem pótolja az amúgy is lebomló zsírt.“

Csodájukra járunk

  • A zsírégető hatású papaja és ananász legnagyobb előnye, hogy a jóllakottság érzetét keltik, tele vannak vitaminnal és haszos enzimekkel. Ha ezeket fogyasztod, szervezeted a saját zsírkészletét használja föl a bevitt helyett.
  • Fogyókúrázók a bélműködés serkentése érdekében gyakran fogyasztanak aszalt szilvát, szakértőnk azonban óva int ettől mindenkit, mert az aszalt szilva nagyon nagy energiatartalmú eledel. Rengeteg rost van ugyan benne, ami valóban segíti a székletürítést, de az összhatását tekintve nem előnyös a fogyasztása.
  • Zsírégető csodaszerként tartják számon a főleg birka- és bárányhúsban előforduló L-karnitint is, amelynek szerepe abban rejlik, hogy ez az anyag viszi be a sejtekbe a hosszú láncú zsírsavakat, ezáltal tudja a szervezet azokat elégetni. Egyszerűbben fogalmazva az L-karnitin olyan, mint a vonat, ami az erőműbe szállítja a szenet.

A témáról bővebben a Maxima magazin 3-as számában olvashatsz!

 


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X