Főoldal > DIÉTA > Súlyadót fizettetnének a túlsúlyosokkal a repülőkön!

Súlyadót fizettetnének a túlsúlyosokkal a repülőkön!

diétaelhízásfogyókúratúlsúly
0

Írta:

Egy felmérés megkérdezettjeinek 76 százaléka mondta azt, hogy illene “hájadót” fizetniük a repülőgépek túlsúlyos utasainak az általuk elfoglalt plusz helyekért, s mindössze 22 százaléka vélekedett úgy, hogy nem kellene több pénzt kérni tőlük.  A közvélemény-kutatást annak nyomán végezték, hogy a minap éles vita bontakozott az Air France egy félreértett közleménye kapcsán, amely szerint a légitársaság kötelezővé […]

Egy felmérés megkérdezettjeinek 76 százaléka mondta azt, hogy illene “hájadót” fizetniük a repülőgépek túlsúlyos utasainak az általuk elfoglalt plusz helyekért, s mindössze 22 százaléka vélekedett úgy, hogy nem kellene több pénzt kérni tőlük. 

A közvélemény-kutatást annak nyomán végezték, hogy a minap éles vita bontakozott az Air France egy félreértett közleménye kapcsán, amely szerint a légitársaság kötelezővé tenné a pótdíjat a túlsúlyos utasok számára. Tisztázva a félreértést, az Air France közölte, hogy már 2005 óta minden túlsúlyos utasnak javasolják egy szomszédos ülés lefoglalását 75 százalékos felárral. Az újdonság február 1-től annyi lesz, hogy ha nincs tele egy járat, akkor ezt az összeget visszatérítik azoknak az utasoknak, akik megvásárolták a szomszédos ülést. A visszatérítésre eddig ugyanis nem volt lehetőség.  

Barry Smith, a Skyscanner oldal egyik alapítója szerint az úgynevezett “hájadó” egy hatékony megoldás a légitársaságok számára ahhoz, hogy megfelelő módon kezeljék a testesebb utasok problémáját. “Egyrészt érthető a légitársaságok részéről, hogy pótdíjat szednek azoktól az utasoktól, akik egynél több helyet foglalnak el. Másrészről azonban sokan úgy gondolhatják, hogy a légitársaságok felelőssége lenne az olyan ülések kialakítása, amelyek minden utas számára kényelmet biztosítanak” – hangoztatta.

A felmérés válaszadóinak egy része szerint a teltebb utasok pótdíját a saját és a csomagjaik közös súlya alapján kellene kiszámítani. 

Az Egyesült Államokban működő Southwest Airlines és United Airlines légitársaságoknál már bevezették, hogy a “túlméretezett” utasoknak két ülésre kell jegyet váltaniuk és ha a gép nincsen tele, akkor visszaigényelhetik a pénzüket. A kanadai legfelső bíróság azonban úgy határozott, hogy sem a túlsúlyos, sem rokkant utasoknak nem kell két helyet kifizetniük.

Forrás: MTI

 


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X