Főoldal > DIÉTA > Sok ülés=nagy fenék

Sok ülés=nagy fenék

életmódfenékfitnesz
0

Írta:

A „túl nagy a fenekem” gondolata a leggyakoribb a nők körében. Épp ezért sokan közülünk mindent meg is próbálnak tenni a konditermekben izzadva azért, hogy saját maguk számára elfogadható látvánnyá varázsolják popsijukat, a kevésbé mozgásszeretők pedig még akár a késnek is aláfekszenek.

Akik nem tesznek semmit, azok az évek múlásával egyre inkább konstatálhatják, hogy egyre nő a fenekük, ami persze nem véletlen. A Tel Aviv Egyetem tudósai szerint ugyanis azoknak az ülő munkát végzőknek, illetve tévéfüggőknek, akik nem mozognak eleget, a mozgáshiány miatt szinte teljesen elsorvadnak a fenékizmai, sőt az izomszövetek mélyén vastag zsírréteg alakul ki.

Elsorvadó fenékizmok

Arra, hogy a kevés mozgás hatására a farizom fokozatosan összezsugorodik és elroncsolódik, egy olyan izraeli kutató jött rá, aki az ágyhoz vagy kerekes székhez kötött betegek felfekvéseit vizsgálja. Azt is megfigyelte, hogy a zsír ilyen körülmények között is jól fejlődik, átjárja az izmokat, hájat alakítva ki. 

Gefen kísérlete során zsírsejteket juttatott egy gumiszalagra, amit utána széthúzott, ezzel utánozva a folyamatot, ami az ágyban fekvő vagy kerekes székben ülő ember szervezetében megy végbe. A második esetben ugyanúgy táplálta a sejteket, ám nem húzta szét őket. Azt tapasztalta, hogy igen kevés idő, mindössze két hét elteltével a széthúzott sejtekben már megemelkedett a zsírszint – négy hét után már ötven százalékkal. A vizsgálatok során a kutatók úgy tapasztalták, hogy ”széthúzott körülmények között”, mint a sok ülés vagy fekvés, több zsírsejt termelődik. Gerincsérülés miatt lebénult betegek izomszöveteinek MRI-készülékkel való vizsgálatakor pedig azt is megfigyelték, hogy ezek a zsírsejtek egy idő után behatolnak az izmok közé is, így még jobban elterjednek.

ules2.jpg ()Gefen úgy látja, hogy ”az elhízás több mint a kalóriaegyensúly megbomlása, mivel a sejtek maguk is reagálnak a környezetükre. Széthúzott állapotban ugyanis a zsírsejtek több trigliceridet termelnek és gyorsabban is nőnek. Márpedig a hosszú ideig tartó ülés és fekvés elősegíti ezt a folyamatot. Épp ezért a kalóriaégetés mellett a sejtek környezetére is figyelni kell. A veszély ugyanis nemcsak a betegség miatt ülésre és fekvésre kényszerített betegeket fenyegeti, hanem mindenkit, aki túl sokat ül az íróasztala mögött!” – állítja a tudós.

A méretes popó okai

Ugyanakkor a mozgáshiány és a rossz étrend mellett a nagy hátsó fertályért más tényezők is okolhatók – állítja Chris Jones. A Nuffield Health fiziológusa úgy találta, hogy amikor a csípő elülső részén található izmok túlságosan aktívvá és feszessé válnak a szinte egész napos üléstől, akkor erre mintegy válaszként a három kulcsfontosságú és a fenék formájáért felelős farizmok (a középső, a kis és a nagy farizom), inaktívvá válnak, pedig ezek nélkülözhetetlenek lennének a medence, a lábak és a derék mozgatásához. Ezt a megállapítást Anne Elliott, a Middlesex Egyetem Londoni Sport Intézetének előadója azzal a felismeréssel egészítette ki, hogy a fenék- és hasizom gyengülése, valamint az érintett csípőizom feszesebbé válása könnyen a törzs keresztirányú instabilitását hozhatja. Ez pedig a derékon, a térden vagy a bokán jelentkező erős fájdalmakkal járhat, sőt akár mozgásbeli problémákat is okozhat.

A Tel Aviv-i tanulmány egyúttal arra is rámutatott, hogy azok az úgy nevezett előzsírsejtek, melyek hosszantartó mechanikai terhelésnek vannak kitéve, kétszer olyan gyorsan alakulnak át zsírsejtekké és felhalmozódott zsírrá, mint az normálisan történne. Azaz, igaz a feltételezés, miszerint aki sokat ül, annak a fenekében nagyobb valószínűséggel raktározódik el a zsír. A nőknek pedig különösen vigyázniuk kell, mivel ők alkatilag hajlamosabbak a fenekükre hízni, míg a férfiak inkább hasban gyarapodnak.

Van megoldás

Dr. Elisabeth Phillips táplálkozásszakértő szerint nem kell kétségbe esni e hír hallatán, szerinte könnyen elkerülhető a méretes ülep kialakulása. Nem kell mást tenni, mint csökkenteni a cukorbevitelt, figyelni az elegendő folyadékfogyasztásra, illetve a megfelelő típusú zsírok bevitelére, valamint újra el kell kezdeni mozogni. Viszont a fenék formálás megkezdése előtt jó, ha tisztázzuk magunkban azt, hogy ha széles csípőnk van, nem sok értelme van kicsi, almafeneket kitűzni célul, mert biztos kudarcélményünk lesz. A cél legyen ilyenkor csak a sima, narancsbőr-mentes, kerek fenék kidolgozása. A szakemberek szerint fontos az is, hogy nagy popsi esetében kis súlyokkal és nagy szériákkal kell edzeni (3×30), ha azonban fogyasztani nem, csak formálni akarjuk a hátsót, nagy súlyokat és kis ismétlésszámokat (3×12) kell választani. Ha pedig nem vagy ennyire elszánt, a változtatást azzal is kezdheted, hogy néha felállsz munka közben egy kis sétára!

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X