Főoldal > DIÉTA > A legjobb táplálékkiegészítő, ami tényleg égeti a kalóriákat

A legjobb táplálékkiegészítő, ami tényleg égeti a kalóriákat

edzésegészségfitneszfogyásizomizomépítéskreatin
0

Írta:

Új hírünk van a kreatinról, mostantól már nemcsak a testépítőknek ajánljuk ezt a táplálékkiegészítőt.

A legfrissebb kutatás szerint ugyanis a kreatin, amely nem szteroid, sokkal inkább egy biztonságos és sokat kutatott összetevő, amit az emberi test természetesen állít elő, segít a felnőtteknek több izmot építeni. Az izomtömeg pedig fokozottabb anyagcsere-működésre serkenti szervezetet.

A hamiltoni McMaster Egyetem kutatói 357 idősebb felnőttet vontak be kutatásukba, amely 10 korábbi tanulmányra épült. A kutatás során azt találták, hogy azok, akik az erősítő edzéseket kreatinnal kombinálták, másfél kilóval több izmot tudtak építeni 12 hét alatt, összehasonlítva azon társaikkal, akik csak erősítő edzéseken vettek részt, de nem szedtek kreatint.

„Az izomtömegnek döntő jelentősége van a nyugalmi anyagcserében, amely azt a számú kalóriát jelenti, amit a szervezet pihenőidőszakban eléget”- magyarázza a tanulmány főszerzője, Michaela C. Devries, PhD.- „Ahogy öregszünk, testünk jelentősen veszít izomszövetéből.  Ha ezt számszerűsíteni akarjuk, 50 és 80 év között egy átlagos felnőtt 30-40%-át veszti el korábbi izomtömegének. Ahogy korral izmot vesztünk, úgy lassul fokozatosan az anyagcserénk.”

A könnyen felszívódó kreatin extra üzemanyagot szolgáltat az izmok számára, amelyek ezáltal több energiát termelnek. Ez azt jelenti, hogy amikor elmegyünk edzeni, javul a teljesítményünk, így több ismétlést tudunk majd végrehajtani az egyes sorozatokból. Az eredményt hosszabb távon nézve pedig több izmot tudunk építeni, mintha táplálékkiegészítő nélkül végeznénk a tréningeket.

kreatin2.jpg ()

Ha az eredmények alapján te is kedvet kaptál a kipróbálásához, a kutatás vezetője 5 gramm kreatin szedését javasolja reggelente legalább 12 hétig. A kutatások során mellékhatásokat és káros következményeket nem találtak, minden egészséges felnőtt szervezet jól tolerálta a kreatint. Érdemes tudni, hogy a szénhidrátok segítik a kreatin munkáját, ezért keverd a port 2-3 dl gyümölcslébe.

Fotó: Pinterest


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X