Főoldal > DIÉTA > Egészségesebb reggeli kávé – hogyan készül?

Egészségesebb reggeli kávé – hogyan készül?

kávékávéfogyasztáskoffein
0

Írta:

A kávé remek antioxidáns forrás, ezért is érdemes rendszeresen fogyasztani. A következők figyelembe vételével pedig a reggeli kávéd még egészségesebb lehet!

Íme néhány tipp, hogyan érdemes felturbózni a reggeli kávét!

Először igyál egy pohár vizet

A kutatások szerint, bár a koffein folyadékvesztést vált ki, azonban a szervezet képes alkalmazkodni a folyamatos koffeinbevitelhez, így mégsem hat dehidratáló módon. Mégis sokan, akik kávéval kezdik a napot, úgy találják, hogy nem isznak elegendő vizet nap végére. Ezért érdemes még a reggeli kávé előtt legalább egy pohár vizet inni, hogy hidratált maradj.

Hagyj fel a mesterséges édesítőkkel

Lehet, hogy kalóriamentesek, de a kutatások szerint a mesterséges édesítőszerek serkentik a sóvárgást, és így összekapcsolódhat az elhízás, a szívbetegségek, a 2-es típusú cukorbetegség fokozott kockázatával. Így érdemes inkább cukor nélkül fogyasztanod a kávét, vagy nagyon kevés természetes édesítővel, cukorral.

A cukorral kapcsolatban érdemes észben tartani, hogy az egészséges, maximum napi bevitel 6 teáskanálnyi, így ha cukrot teszel a kávédba, használj nagyon keveset.

Ha alternatív tejet használsz

Ha nem tejet, hanem növényi tejhelyettesítőt használsz, arra is figyelj oda, hogy ezek között számos olyan van, amely hozzáadott cukrot is tartalmaz. A legjobb ezekből a hozzáadott cukor nélküli mandula, kókusz, zab vagy kesudió növényi tejhelyettesítő.

Adj hozzá fahéjat, vagy más édes fűszert

Az egyik legjobb trükk, ha visszafognád a cukorbevitelt, ha valamilyen édes ízű fűszert adsz a kávéhoz, mint a fahéj, a gyömbér, a szerecsendió, vagy a szegfűszeg. A finomabb íz mellett a fűszerek fokozzák az antioxidáns tartalmat is. A cukrozatlan kakaópor is jó választás lehet ilyen szempontból.

Próbálj ki egy kávé-szundit

A kávé hatása nem azonnali, hanem nagyjából 30 perc után alakul ki. Éppen ezért az extra energialöketért érdemes meginnod egy kávét, majd venned egy 20 perces energiát adó szundit. De késő délután ezt már inkább hagyd ki, mert érdemes legalább 6 órával azelőtt felhagyni a koffeinbevitellel, hogy lefeküdnél aludni.

Forrás: health.com

Fotó: Getty Images


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X