Fenyő Iván nem semmi diétát csinált végig, ami egészen pontosan 95 órán át tartott, ez idő alatt pedig egyáltalán nem evett szilárd táplálékot.
A színész nem semmit vállalt: eredetileg 72 órásra tervezte vízböjtjét, azonban erre még ráhúzott, nem is keveset. Így 95 órán keresztül csak vizet és teát fogyasztott.
„Amit fogyasztottam, az csak sima víz, zöld tea és gyógytea, amiben citromfű, apróbojtorján, hibiszkusz és csalán négyesét kevertem össze. Most van csütörtök, utoljára hétfőn ettem” – mondta.
A színész kifejezetten kéri, hogy ezt senki ne csinálja utána. Ő már 30 egypár évesen is gyakorolgatta a böjtölés ezen formáját, és azt javasolja, ha bárki belevágna, mindenképp kérje szakember segítségét. Elmondása szerint laza volt a mostani böjtje, egészen 48 óra elteltéig, ugyanis akkor már nem volt jó a közérzete, és sót kellett magához venni, amit vízben kevert el.
Most már teljesen jól van, és egy tengerparti városban pihen, ahogy ő fogalmazott: „csupa jó dolgot csinál”.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |