Főoldal > FOGADOM > 10 pozitív változás, amit a jógának köszönhetsz

10 pozitív változás, amit a jógának köszönhetsz

jógajógázásmozgás
0

Írta:

Nem csak a hajlékonyságot és a nyugalmat, de egy sor másik jótékony hatást is köszönhetsz majd a jógának! Mire vársz még? Próbáld ki még ma!

Hajlékonyság

Egy 2011-es tanulmány szerint a tested megnövekedett hajlékonysága lesz az első dolog, amit észreveszel magadon pár hét jógázás után. Ezt egyébként a nyújtó pozícióknak és a kitartott gyakorlatoknak köszönhető, ezért nem érdemes őket elbagatellizálni!

Nyugalom

A jógázás egyik legfontosabb küldetése a stressz csökkentése és a tartós nyugalom fenntartása – különösen igaz ez a nőknél. A szakértők szerint csak akkor fogsz profi jógisnak számítani, ha már a mindennapi gondokat és a feszült szituációkat is játszi könnyedséggel fogod tudni kezelni, hiszen a jóga türelemre (is) tanít.

Egyensúly

Az egylábas pozícióknak hála a jóga kitűnően tudja fejleszteni az állóképességedet és az egyensúly-érzékedet – többek között ezért is javasolják ennek a keleti eredetű sportnak a gyakorlását az időseknek és a Parkinson-kórban szenvedőknek.

Fiatalság

Meglepő, de a jóga tényleg fiatalabbá tesz! A jógázás alatt alkalmazott meditatív gyakorlatok ugyanis bizonyítottan megnövelik a szervezetben lévő telomeráz enzimek aktivitását, melyek miatt hosszabb és egészségesebb élettartam várható!

Szexuális élet

Köztudott, hogy a jógától hajlékonyak leszünk, ami az izmaink erősségét és a vérünk áramlását is elősegíti… ebből következik, hogy a szexuális életünk is jobb lesz – legalábbis a Harvard kutatói szerint! A professzorok által vizsgált, 12-52 év közötti, éppen csak jógázni kezdő nők többsége ugyanis 12 hét elteltével megnövekedett szexuális étvágyról és orgazmusról számoltak be!

Vércukor

Mint minden mozgás, a jóga is segít a vércukor kiegyensúlyozásában; a gyakorlatok során elsajátított meditatív, nyugalmi pontok alkalmazása pedig a stressz hormonok által kiváltott vércukor-ingadozást is segítik csökkenteni.

Önismeret

Minden egyes jógaórád után közelebb kerülsz önmagadhoz: ez röviden azt jelenti, hogy megtanulsz befelé figyelni és könnyebben felismered a testi-lelki problémáid forrásait.

Lelki egyensúly

Több tanulmány is bebizonyította, hogy a rendszeres jóga anti-depresszáns hatással van a mentális betegségekben szenvedők életére. Ez talán azért lehetséges, mert a jóga csökkenti a kortizol stressz hormon szintjét, mely közvetetten a szenvedélybetegségek és a depresszió egyik kiváltó oka.

Alvás

A rossz alvás következményei között szerepel az elhízás, a magas vérnyomás és a depresszió is – de ezek nem történhetnek meg veled, ha heti pár alkalommal jógázol! Egy 2005 tanulmány kimutatta, hogy a meditatív jóga segít abban, hogy mélyebben tudjunk aludni.

Étkezés

Rendszertelen és kaotikus étkezésed egyik pillanatról a másikra egészségessé válhat, ha alkalmazod a jógában tanult tudatos jelenlét alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy tápláló és színes ételeket veszel magadhoz, illetve, hogy lassan ízleled meg a falatokat – próbáld ki és a mérleg nyelve is lejjebb fog menni!

Fotó: iStock


További cikkeink a témában

edzésfogadom

4 tipp, mire figyelj futás közben

Írta:
0

Bár maga a futás tényszerűen „csak” annyit jelent, hogy egyik lábadat a másik elé helyezed, de egyáltalán nem mindegy, hogyan csinálod. A következő tippekkel te is könnyedén javíthatsz a technikádon, így legközelebb már úgy futhatsz, mint egy profi!

Kövess Facebook-on!
X