Főoldal > EGÉSZSÉG > Veszekedj, ha jólesik!

Veszekedj, ha jólesik!

lélekpárkapcsolatwellness
0

Írta:

„Az asszony neve: hallgass” – tartja a régi mondás. Sok nő valóban úgy gondolja, hogy a veszekedéseknek úgy vethetnek a leggyorsabban véget, ha csendben megvárják, míg elül a vihar. Kutatók szerint ez a magatartás az evolúció során alakult ki – a nőknek ugyanis ez volt az egyetlen esélyük, ha összetűzésbe kerültek a fizikailag jóval erősebb […]

„Az asszony neve: hallgass” – tartja a régi mondás. Sok nő valóban úgy gondolja, hogy a veszekedéseknek úgy vethetnek a leggyorsabban véget, ha csendben megvárják, míg elül a vihar. Kutatók szerint ez a magatartás az evolúció során alakult ki – a nőknek ugyanis ez volt az egyetlen esélyük, ha összetűzésbe kerültek a fizikailag jóval erősebb férfival.
Ha azonban rendszeresen a szőnyeg alá söpörjük a konfliktusainkat, az nemcsak a lelki, de a testi egészségünkre is rossz hatással lehet. Négyszer nagyobb valószínűséggel halnak meg ugyanis fiatalon azok a nők, akik párjukkal való vita során szívesebben hallgatnak – állítják a szakértők.

Az orvostudományban régóta senki sem vitatja, hogy a stressz, a rossz közérzet szervi megbetegedéseket is okozhat. Ezek az úgynevezett pszichoszomatikus betegségek testünk legsebezhetőbb pontjain – a szív-és érrendszerben, gyomorban, a belekben, a bőrön – jelentkeznek. Ha hozzászokunk, hogy a nézeteltérések során lenyeljük a mondandónkat, a visszafojtott harag előbb-utóbb belülről lendül támadásba – méghozzá úgy, hogy gyomorfekélyt, szívbetegséget, emésztési problémákat vagy depressziót okoz.

Sokszor csodáljuk azokat a házaspárokat, akik közt soha egy hangos szóváltás sincs – aztán hirtelen a válóteremben kötnek ki. Egyetlen párkapcsolat sem képzelhető el konfliktusok nélkül, ám nem mindegy, hogyan kezeljük ezeket. Ha soha nem merjük kimondani, amitől a falra mászunk, vagy amit másképp szeretnénk, akkor a folyton magunk előtt görgetett apró sérelmek lassan fölénk magasodnak – és vagy megbetegszünk, vagy egy váratlan pillanatban mindent a másikra zúdítunk.

Persze még véletlenül sem buzdítunk arra, hogy házisárkány legyél, ám nincs abban semmi rossz, ha néha egyszerűen csak kiereszted a gőzt. Ilyenkor azonban vigyázz, hogy ne sértegesd a másikat, és ne a személyiségét bíráld! Ezzel csak azt éred el, hogy párod védekező állásba vonul, vagy ellentámadást indít. Ha valóban megoldásra törekszel, akkor mindig az adott problémára reagálj! Fejtsd ki a véleményed, és mondd el neki, hogy szerinted mi lehet a megoldás. A párodnak emellett éreznie kell, hogy az ő érzelmei, gondolatai is fontosak – így talán nem is lesz olyan nehéz megtalálni a kompromisszumot, és jöhet az édes kibékülés…

A sikeres nő manapság egyszerre jó feleség, anya, kívánatos szerető, megbízható munkaerő vagy akár dinamikus vezető. Ahhoz, hogy minden szerepben megálld a helyed, fontos, hogy ne növeld magadban feleslegesen a feszültséget. Ha szükségét érzed, sírj, veszekedj, törj tányért – vagy egyszerűen csak zárd magadra a fürdőszobaajtót, és merülj el a világ elől egy forró fürdőben.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X