Főoldal > EGÉSZSÉG > A korral csökken az alvásigény

A korral csökken az alvásigény

alvásalváskutatásmélyalvás
0

Írta:

A felmérés szerint a 66 és 83 év közötti emberek mintegy 20 perccel kevesebbet aludtak, mint a középkorúak (40 és 55 év között), akik viszont átlagosan 23 perccel aludtak kevesebbet, mint a 20 és 30 év közötti fiatal felnőttek. Az angliai Surrey egyetemi klinikájának kutatói 110 egészséges, alvászavarral nem rendelkező felnőttet vontak be tanulmányukba. A […]

A felmérés szerint a 66 és 83 év közötti emberek mintegy 20 perccel kevesebbet aludtak, mint a középkorúak (40 és 55 év között), akik viszont átlagosan 23 perccel aludtak kevesebbet, mint a 20 és 30 év közötti fiatal felnőttek.

Az angliai Surrey egyetemi klinikájának kutatói 110 egészséges, alvászavarral nem rendelkező felnőttet vontak be tanulmányukba. A szakemberek azt mérték, hogy az ágyban töltött nyolc órából valójában mennyi telt alvással a megfigyelt önkénteseknél. Alvásuk mélységét is regisztrálták.

Megállapításaik szerint az idősebbek első elalvásuk után többször ébredtek fel, és több időt töltöttek ébren, mint a fiatalabbak. A lassú agyhullámokkal jellemezhető, legpihentetőbbnek tartott mélyalvás időtartama is csökkent az életkorral. Mindemellett a nappali szunyókálásra is kevésbé volt igényük az idősebbeknek.

A fiatalok csoportja átlagosan 434 percet aludt egy éjszaka, a középkorúaké 410 percet, az idősebbeké pedig 390 percet. Ebből a mélyalvás időtartama rendre 119, 85, illetve 84 perc volt.

Amikor napközben kérték az önkénteseket, hogy próbáljanak elaludni az ágyban kényelmesen elhelyezkedve, a fiatalok átlagosan 8,7 perc alatt elbóbiskoltak, a középkorúak 12 perc után, az idősebbeknek pedig csak 14 perc elteltével.

Forrás: MTI


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X