Főoldal > EGÉSZSÉG > Igazi szuperzöldség a paradicsom!

Igazi szuperzöldség a paradicsom!

antioxidánsegészséggyógyításméregtelenítésparadicsom
0

Írta:

Ebben a lédús, zamatos termésben a legnagyszerűbb talán az, hogy akár magában, akár salátában, mártásban, lepényre vagy tésztára halmozva, fűszerezve, vagy ízesítés nélkül – tehát gyakorlatilag mindenféle formában isteni finom.

Ráadásul több fajtája közül is válogathatunk kedvünkre, a törpe koraitól az őszi nagy termésű paradicsomig, így ki-ki megtalálhatja a maga ízlésének megfelelőt.

Miben rejlik nagyszerűsége?

Már élénkpiros színét látva is szinte gyógyul az ember, hát még, ha fogyasztja! Szinte az egész testednek jót teszel azzal, ha minél többet eszel belőle nyáron, vagy paradicsomléként télen!
Ám természetesen a paradicsom sem hoz gyógyírt mindenki számára. Mert akinek segít, azt egészségessé teszi, akár a legsúlyosabb önpusztító betegségekkel szemben is, szinte mindent megadva a testnek, hogy elérje a gyógyulást. De akár az is előfordulhat, hogy éppen az okozza, vagy épp fokozza a fájdalmat, hogy sokat eszel belőle. Ezért figyelj a tested reakcióira a paradicsom esetében is, ugyanúgy, ahogy teszed ezt bármely más tápláléknál.

1. Segíti az emésztést

Oxálsav tartalma hozzájárul az emésztés serkentéséhez, ha gyomorsav-túltengéstől szenvedsz, attól is segít megszabadulni.

2.  Erősíti az immunrendszert

Mivel a paradicsomlében sok az A-vitamin, így egyebek mellett ennek is köszönhető, hogy hatására hatékonyabb a T sejtek működése a test védelmi erejében.

paradicsom2.jpg ()3. Gyógyítja a bőrt

Szintén A-vitamin tartalmának köszönhető, hogy kiváló egyes bőrproblémák gyógyításában és a nap által okozott égések csillapításában. De hatékony az ibolyántúli sugarak által okozott károsodások gyógyításában is.

4.  Regenerálja a májat

A benne lévő A-vitaminnak, valamint vértisztító képességének és még számos hasznos anyagának köszönhető, hogy képes regenerálni a súlyosan károsodott máj sejtjeit is.

5.  Méregtelenít

Káliumtartalma miatt a paradicsomlé igazi vértisztítónak számít, míg a többi ásványi anyaga miatt képes a benne levő mérgek eltávolítására is.

6.  Csökkenti a rák kockázatát

A paradicsomban megtalálható a bioflavon és a likopin, melyek kimondottan rákellenes anyagként ismertek. Így minél többet fogyasztunk belőlük, annál kisebb lesz a kockázata a rákos megbetegedésnek. Ennek oka, hogy ez a karotin fajta nagyon ellenálló, és sokkal hatékonyabb, mint például a sárgarépában található karotin. Ugyanakkor a paradicsomban megtalálható A-, C- és E-vitaminok megvédik a test sejtjeit a szabadgyökök pusztító hatásától.

7.  Tisztítja a sebeket, csökkenti a gyulladást

Hitted vagy sem, a paradicsom nemcsak belsőleg, de külsőleg is hatékony. Tegyél a nehezen gyógyuló sebre, gyulladt körömre paradicsompakolást, vagy akár egy nyers paradicsomszeletet, és meglátod, nem csak megtisztítja a sebet, de segíti a sebgyógyulást is.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X