Főoldal > EGÉSZSÉG > Méregtelenít, megnyugtat és önbizalmat ad – Tudod mi az?

Méregtelenít, megnyugtat és önbizalmat ad – Tudod mi az?

egészségezerjófűgyógyításgyógynövénygyógyulásméregtelenítésnyugtató
0

Írta:

Az Észak-Amerikában és egész Európában honos ezerjófű a tárnicsfélék családjába tartozik. Magyarországon szintén gyakori látvány erdőségekben, bokrosokban, szikeseken és nedves réteken is. Gyógynövénytúrákon megfigyelhetjük pirosas-rózsaszínes virágait, és észrevehetjük, hogy csak napsütésben nyílnak ki.

Azt is észrevehetjük, hogy a kis piros virágok mint valami csillag, vagy mint sok száz (vagy ezer) apró tüske meredeznek, egyesek szerint ez a magyarázat az ezerjófű magyar elnevezésre. Bár virágját és föld feletti részét június-augusztusban gyűjtik (hivatalosan), leszedni nem szabad, mert védett növény.

Az ezer hasznú fű

A virág formáján alapuló elnevezéssel nem mindenki ért egyet, azzal azonban igen, hogy e növény rendkívül sokoldalú.  Egy 1792-es házi orvos-szótárból tudhatjuk meg az igazságot a kis ezerjófűről: „Igazán hívattatik ezer jó fínek, mert ember ennek hasznait, ha ezeret számlál-is, elegendőképpen el nem számlálhatja”, azaz se szeri se száma a növény gyógyhatásainak.

Étvágyjavító, emésztést serkentő, epeműködést előmozdító hatása miatt főként bélrenyheség és májbántalmak ellen ajánlják. A benne található szekoiridoidoknak köszönheti erősítő, serkentő hatását, mely miatt a népnyelv gyakran illette a „földepe névvel”. Ugyanezen tulajdonáságnál fogva a kis ezerjófű fontos alapanyaga különböző keserű likőröknek, gyomorkeserűknek.

Ezzel egyetért Magyarország híres füves embere, Gyuri bácsi is, aki májtisztítás mellett még asztmára és allergiára is ajánlja a kis ezerjófüvet. Puffadás ellen, vagy lábadozás, legyengültség esetén ánizzsal, édesköménnyel keverve elsőrangú szer lehet teája. Kamillával keverve anorexiásoknak ajánlják. Bár az ezerjófű igen keserű, íze nem kellemetlen (ellentétben a sokkoló cickafarkkal) inkább a komló keserűségére emlékeztet.

Májtisztításra, emésztőrendszeri rendellenességre: 1g növény forrázunk le 1 csésze vízzel. Lefedve áztassuk 10 percig, majd szűrés után fogyasszuk étkezések előtt egy órával.

Az ókorban ezt használták malária kezelésére, a középkortól hideglelést gyógyítottak vele (innen másik neve, a hideglelésfű), és már a 10. századtól különböző boszorkány ellenes mágiára használták. Rontások, lelki gyengeség ellen működtek ezek a praktikák, mint például egy 1619-es angol varázslat, mely szerint a kis ezerjófüvet össze kell keverni egy patkós bíbic nőstény példányának vérével, és olajjal.

Ezt egy lámpába tölteni, így a boszorkányok (vagy rajtunk élősködő szellemek) azt fogják hinni, hogy a fejük a mennyországban van, de a lábuk a földhöz ragadt. A lámpa csillagfényes időben meggyújtva megmutatja a kettőt összekötő lépcsőt, amin a boszorkányok rohanva fogják egymást elpusztítani, s mi megmenekülünk a rontástól. Valószínűleg nem véletlen egybeesés, hogy a Bach virágterápia is a kis ezerjófű esszenciáját ajánlja lelki gyengeség, személyektől, helyzetektől való függőség és önfeladás esetén.

Zelenyák doktor receptje hideglelésre: a füvet, virágostul együtt borban, vagy vízben főzve készítsük és éhgyomorra, egy decis csészével vegyük be.

Ezen túl még gyakran alkalmazták e növényt lázcsillapításra, erről szintén kapott egy hangzatos népi nevet: a tüzes ember virága. Külsőleg vérzéscsillapító, baktériumölő-sebgyógyító, így sebek tisztítására használják a föld feletti részeket megfőzve, sőt ez a főzet állítólag hajmosásra is alkalmas (hajhullás, fejtetű ellen).

Hajmosáshoz: 30-50g szárított növényt 1 liter vízbe szórunk és 2-3 percig forraljuk. Napi 1-2-szer bedörzsöljük vele fejbőrünket.

Culpepper azt mondta róla: ez a növény annyira biztonságos, hogy nem lehet elhibázni a használatot, „ha belső bajunk van, belsőleg fogyasszuk, ha külső sérülésünk, borogassuk be vele”. Kitűnőnek találta továbbá az ezerjófű port borban bevéve viperamarás ellen.

Minazonáltal meg kell említeni, hogy 10 napnál tovább egyfolytában nem tanácsos kis ezerjófű teát fogyasztani, mivel gyomor- vagy nyombélfekélyt okozhat. Külsőleg alkalmazva azonban nem kell félnünk tőle, sőt, a kis ezerjófűből készült krém vagy testápoló a bőrhibákat és szeplőket is hamar eltünteti.

Tudtad, hogy…

…egyes vidékeken a kis ezerjófűvel helyettesítik a komlót sörkészítéskor?

…e növény állatok esetében vízhajtóként működik?

…Weöres Sándor Psyché című művében (melyet Palya Bea zenésített meg) a hősnő “ezerjófű javában” fürdik meg?

…e növény főzete erős hatású féreghajtó?

…az egykor híres köszvény elleni Portland-por fő alkotóeleme a kis ezerjófű?

…e növény másik neve egy félrefordításból származik, mivel a népnyelv a latin centaum = száz, és az aureus = aranyos szókapcsolatból a százaranyas, majd a százforintosfű kifejezéseket alkotta?

…a kis ezerjófű nyugtatólag hat a központi idegrendszerre is?

Forrás: Gyógynövénytúrák.hu


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X