A Maxima magazin legfrissebb számát Zelleyi Dóra főszerkesztő ajánlja neked! Annyira gyűlöltem, hogy anno Pestre vettek fel egyetemre! Hiszen a gimis plátói szerelmem akkor már egy éve Pécsen tanult. Úgy éreztem: ha nem megyek utána Dunaújvárosból, az utolsó esélyemet is elveszítem, hogy valaha is megszerezzem. Na igen, ez így is történt, de utólag ezt már […]
A Maxima magazin legfrissebb számát Zelleyi Dóra főszerkesztő ajánlja neked!
Annyira gyűlöltem, hogy anno Pestre vettek fel egyetemre! Hiszen a gimis plátói szerelmem akkor már egy éve Pécsen tanult. Úgy éreztem: ha nem megyek utána Dunaújvárosból, az utolsó esélyemet is elveszítem, hogy valaha is megszerezzem. Na igen, ez így is történt, de utólag ezt már cseppet sem bánom. Lett ugyanis egy új imádottam: a főváros. Nem tagadom, pár hónapra úgy meg is szédített, hogy az otthoni barátaim aggódtak értem. Azt hitték, én is beállok a „fellengzős pestiek” táborába. De az is tény, hogy szájtátva hallgatták: milyen csodák esnek meg velem… Az első hétvégén már új frizkóval mentem haza. Nem is akármilyennel – Hajas Laci kreálta. A suliban ugyanis ki volt téve a hirdetés: jelentkezzünk hajmodellnek, és egy menő fodrászszalon tanulói ingyen újjávarázsolnak minket. Persze hogy a következő előadás helyett már a hajmosóban ültem… Szerencsémre „a mester” nem volt megelégedve a diákja munkájával, és kezébe vette az irányítást, vagyis az ollót. Egy óra múlva úgy néztem ki, mint Jennifer Aniston a Jóbarátokból – emlékeztek Rachel lépcsős frizurájára, amibe hajdanán még Brad Pitt is beleszeretett? Oké, nekem csak az épp A napfény ízét nálunk forgató Ralph Fiennes egyetlen pillantása jutott, amikor a következő héten elment mellettem a Váci utcán… Szóval nem véletlen, hogy elhittem: ha mersz élni a lehetőségekkel, viheted valamire – sőt talán még meg is valósíthatod az álmaidat. De ma már tudom, mindez egyetlen esetben működik: ha azt viszont még véletlenül sem felejted el, honnan jöttél! Utóbbi ráadásul még hasznos is lehet, ezt az én példám is mutatja. Amikor ugyanis a fejembe vettem, a vidéki gyakornokoskodás után „nagyban” is kipróbálom az újságírást, egy olyan szerkesz tőséget céloztam meg, ahol híresen sok újvárosi dolgozott. Kaptam is lehetőséget – de azzal aztán boldogulnom is kellett. Ez nem is ment olyan nehezen, hiszen ott és aztán sok más helyen is megtapasztalhattam: nem vagyok egyedül. Egy különleges körhöz tartozom, az első generációs pestiek közé. Ők azok, akikben hihetetlen bizonyítási hév van, és akik messziről kiszúrják egymást. Ha ma végignézem azokat, akiket itt, Pesten ismertem és szerettem meg, be is bizonyosodik mindez: pár kivételtől eltekintve mindannyian vidékről jöttek. Ám nem akarok álszent lenni. Vannak olyan barátaim, akiknek nem sikerült – vagy ha mégis, nem érzik jól magukat tőle, mert nem szerették meg Pestet. Igen, sok múlik a tudatos tervezésen is. Amikor én a kolesz után nyakamba vettem a várost, hogy találjak egy minilakást, tudatosan olyan környéket kerestem, ami Újvárosra emlékeztetett. Így kerültem a Viza fogó lakótelep mellé, ahova esténként úgy érkezem haza, mintha egy kisvárosba tenném. Ahol a boltban, a paradicsom lemérése közben Mariann aggódik értem, ha karikák vannak a szemeim alatt, és Veronika köti a csokrot, amivel a barátnőmet köszöntöm fel a névnapján. És ahol az az érzésem: a mellettem folydogáló Duna összeköt az otthon hagyott szeretteimmel.
Miért írtam le mindezt? Mert a válság sokakat változtatásra késztet. És ha vannak köztetek olyanok, akiket vonzanak a pesti lehetőségek, gyertek szerencsét próbálni – nektek szól riportunk a fővárosi beilleszkedésről (16–19. oldal).
Zellei Dóra
főszerkesztő
A Maxima magazin legújabb számának tartalmából!
 |
 |
 |
 |
 |