Főoldal > DIÉTA > 20 kilót dobott le a túlsúlyos személyi edző

20 kilót dobott le a túlsúlyos személyi edző

april franksbokszfogyásszemélyi edzőtúlsúly
0

Írta:

April Franks nemrég elárulta, hogyan sikerült 20 kilót leadnia.

Talán te is azt gondolod, hogy egy személyi edzőnek biztosan nincsenek súlyproblémái, de ha megismered April Franks történetét, szerintünk be fogod látni, hogy tévedtél. Az ausztrál lány évek óta dolgozik személyi trénerként, azonban négy évvel ezelőtt még 73 kilót mutatott alatta a mérleg. April ugyanis hiába dolgozott nap közben egy edzőteremben, munka után szeretett elmenni bulizni a barátaival, ahol az alkohol mellett jól csúszott nála mindenféle finomság, a chipstől a gyorskaján át a csokiig.

Érezte ugyan, hogy valami nincs rendben, de a változást egészen addig nem sürgette, míg egy szép napon az egyik kollégája teljesen komolyan meg nem kérdezte tőle, hogy esetleg nem terhes-e. April majd’ elájult, és alig várta, hogy kijusson az edzőteremből. “Felhívtam az anyukámat, beültem a kocsimba, és csak zokogtam” – elevenítette fel a számára roppant megdöbbentő és megalázó helyzetet.

Viszont gyakorlatilag azonnal belátta, hogy valamit tennie kell, hiszen ahogy saját magát nevezte, a “túlsúlyos személyi edző” súlya csak még tovább gyarapodott volna, ha így folytatja… ezért hát elkezdett nemet mondani az esténkénti kimoccanásokra, és inkább futni ment, hetente néhány alkalommal. A futás nem lett igazi szenvedélye, viszont a boksz annál inkább: April manapság már amatőr szintű versenyző az 51 kg-os mezőnyben. Bár 53 kg a súlya, azt mondja, így is roppant büszke magára, hiszen kitartó munkával 20 kilót adott le.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

TRANSFORMATION TUESDAY -22kjs When taking these photos I never ever thought I would ever share them. I look back and don’t even recognise that person anymore. I decided that if I didn’t make a change, nothing would change. I pursued my love of fitness and gradually the changes came. No quick fix diets, no punishing self talk. Just one day at a time. Being kind to myself and a whole lot of hard work and dedication. Yes, I’m not perfect and don’t wish to be. I travel and enjoyed life events and that’s what life should be about. #balance I want to share this with some of my newer followers to let them know that, if I can do this so can you 👊🏻 I’m super proud of myself. I work hard and hard work pays off. You will have days or weeks when you feel like shit and that nothing is changing. AlI I can say is give it time. Don’t give up. Stay dedicated and you can achieve your goals ! I’m a way happier and healthier person I’m not perfect but no one is. We need to stop comparing ourselves to everyone else. Focus on yourself and your journey. Everyone is different, everyone is unique and, what works for someone may not work for you. Find something that works for you and stick with it 💪🏻 . . . #balance #strong #boxing #healthyfood #fitness #fit #fitgirl #weightlossjourney #transformationtuesday #workout #exercise #cardio #boxer #weightloss #motivation #dedication

April Franks (@fitgirlapril) által megosztott bejegyzés, Márc 26., 2019, időpont: 2:03 (PDT időzóna szerint)

“Korábban napjában többször is tésztát ettem, most hetente egyszer eszem. A csokit sem tagadom meg magamtól, de hétvégére tartalékolom – kivéve persze, ha egy verseny miatt nagyon figyelek a súlyomra. Nyáron pedig ki ne szeretne egy-két gombóc fagyit?” – mondta, amikor arról kérdezték, hogyan változtak meg az étkezési szokásai.

A lány manapság már nem eszik gyorséttermi kosztot és chipset, inkább otthon főz magának, amit kajásdobozokban visz magával másnap.

Azt tanácsolja mindenkinek, aki fogyni szeretne, hogy legyünk következetesek, és tűzzünk ki újabb és újabb célokat magunk elé. Ugyanakkor ne legyenek irreális elvárásaink (mert akkor kudarcra vagyunk ítélve). És ne hagyjunk el teljes ételcsoportokat, mert úgy csak ideig-óráig tartó eredményt érhetünk el a diétánkkal.

Fotók: Instagram


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X