Főoldal > AKTUÁLIS > Ritka betegség a szívdobogásérzés hátterében

Ritka betegség a szívdobogásérzés hátterében

betegségegészségszív
0

Írta:

Két kattintásra a kalandtól! …, ahol hosszú évekig kezelték is. Komoly kálvária ut&

Két kattintásra a kalandtól!

…, ahol hosszú évekig kezelték is. Komoly kálvária után vizsgálta ki dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus, aki gyanús tüneteket keresett.

Szívdobogás érzés pánik miatt?

– Az érintett beteget évekig kezelték pszichiátrián eredménytelenül, és már jó ideje járta-járta az orvosokat, amikor eljutott hozzám. A diagnózis felállítása és a vizsgálatok során az tűnt fel, hogy kissé magas a vérnyomása és látszólag ok nélkül alacsony a káliumszintje, valamint az is kiderült, hogy a szívdobogás érzését valódi ritmuszavar, pitvarfibrilláció váltotta ki – meséli dr. Marton Anna.

A fibrillációt tünetileg sikerült is kezelni, de a kiváltó okra egy darabig nem derült fény. A “szokásos” alapbetegségek ugyanis nem voltak jelen: nem volt koszorúér- vagy pajzsmirigy beteg, rizikófaktora sem volt az enyhe magas vérnyomáson kívül, és a családi kórtörténetben sem volt semmi, ami gyanakvásra adott volna okot. Egyedül az alacsony káliumszint volt elgondolkoztató, ami a magas vérnyomással együtt a Conn-szindrómát idézte. Ezen betegség alapja, hogy a mellékvesekéreg vagy daganata az egyik hormonszerű hatóanyagból, az aldoszteronból többet termel a kelleténél. A háttérben többféle indok állhat, például jó- és rosszindulatú daganatok.

A gyanút igazoló vizsgálatok

A CT-vizsgálatok nem voltak egyértelműek, de utaltak némi mellékvesekéreg eltérésre. Ennek ellenére a katéteres vizsgálatig nehéz volt elfogadtatni a gyanút. A vizsgálat ellenben egyértelműen  igazolta, hogy mind a magas vérnyomást, mind az alacsony káliumszintet az okozza, hogy a mindkét oldali mellékvesekéreg több aldoszteront termel. Mivel nem daganat állt a háttérben, a probléma nem igényelt sebészi beavatkozást.

vernyom2.jpg ()Egyszerű, gyógyszeres megoldás született:  kisdózisú tablettás kezelés normalizálta az aldoszteron termelést, így normalizálódott a káliumszint is és a magasvérnyomás is. Amint pedig rendeződött ezen elektrolit szintje, megszűnt  a ritmuszavar is.

– Az illető már ránézésre sem volt pánikbeteg alkat, kiegyensúlyozott, kifejezetten nyugodt ember benyomását keltette. Ilyenkor érdemes gyanakodni, hogy mégsem pszichiátria betegség állhat a szívritmuszavar mögött. Sőt, még csak nem is pitvarfibrilláció volt az ok, ez csupán tünetként jelentkezett. Tény, hogy a magas vérnyomásban szenvedő betegek csupán kb. 0,5 százalékánál állítható fel a Conn-szindróma kórisméje, de az orvosnak gondolnia kell erre is. Az adott esetben a ritmuszavar, mint a betegség tünete, felismerés nélkül akár agyembóliához,  féloldali bénuláshoz is vezethetett volna. 

– A panaszok hátterében a tüneti ellátás helyett mindig a pontos kiváltó okot kell megkeresni, a valóban sikeres terápia érdekében – hangsúlyozza dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus. – Ha a kezelések ellenére a beteg nem tapasztal egyértelmű javulást a tüneteit illetően, ajánlott újra szakorvoshoz fordulni és a felállított diagnózist felülvizsgálni.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X