Főoldal > AKTUÁLIS > Madonna teljesen bekattant

Madonna teljesen bekattant

alkoholénekesnőfellépéskoncertmadonnasztár
0 0

Írta:

A világsztár rémes állapotban van.

Cosmopolitan koktélt kért a színpadra, ahol bohócnak öltözve állt – állítólag már részegen, majd könnyekben tört ki, amikor fiának ajánlotta az egyik dalát. Nagyon leegyszerűsítve így lehetne mérleget vonni Madonna melbourne-i fellépése után. A világsztár, miután négy órán keresztül váratta rajongóit, a jelenlévők elmondása szerint egy komplett roncsként lépett fel, így hát sokan elégedetlenül tértek haza a fellépés után.

Madonnán bárki láthatja, mennyire megviseli az a jogi hercehurca, amit fia, Rocco elhelyezése miatt folytat exférjével, Guy Ritchie-vel – sokan úgy vélik, már valósággal elvették a híresség eszét a történtek. 15 éves fiuknak állítólag elege van a dívából, és inkább az apjával akar élni, amit Madonna nem tud elfogadni.

Vagyis lehet, hogy mégis: a DailyMail nemrég azt írta, a popdíva vissza akarja vonni azt a kérvényét, hogy Rocco térjen vissza vele az Egyesült Államokba. Madonna állítólag már nem akar többet pereskedni, sőt, kész fia szándékai kedvéért félretenni saját érdekeit és vágyait. Vajon ezt tényleg képes lesz meglépni egy olyan büszke nő, mint ő?

Nem tudjuk, de az mindenesetre tény, hogy Madonna nyomorúságos állapotban van, a hírek szerint rengeteget iszik, viszont alig eszik, ami miatt képtelen megfelelő színvonalon teljesíteni a koncertjein. Egyesek, akik a közelmúltban látták őt a színpadon, már odáig mentek el, hogy kijelentették: az ötvenes évei vége felé járó hírességnek ideje lenne a visszavonulásán gondolkodnia…

Madonna gondolatai viszont nem ekörül forognak, annál is inkább, mert ő még nagyon is fittnek és fiatalnak érzi magát. Egészségére az utóbbi években különösen ügyelt – sokak számára ezért is érthetetlen, miért állhatott ittasan színpadra. Talán ez is csak egyfajta lázadás a részéről, vagy egy idősödő énekesnő próbálkozása, hogy mindenki csak rá figyeljen? Nem tudjuk, de az tény, hogy ez alig hihető az elmúlt években látott egészséges és fitt Madonnáról.

Mert azt mi is megírtuk már többször, hogy a kiegyensúlyozott étrend betartása mellett a mozgás is rendkívül fontos számára. Madonna minden nap sportol valamit, kedvencei a jóga, a Pilates, az aerobik, a zumba és a tánc. Ezek mellett az utóbbi években a futást is megszerette, és jó idő esetén Los Angeles-ben, vagy akár tengerparti vakációi során is a homokban kocog. Ezzel nemcsak érdekesebbé teszi ezt a sportot, hanem akár 1.6-szor annyi kalóriát éget, mintha sima terepen futna.

Étrendjében ragaszkodik az egészséges élelmiszerekhez, friss zöldségekhez és gyümölcsökhöz, illetve kedvenc italához, a kókuszvízhez. Reggelire legszívesebben eperlekváros pirítóst fogyaszt, de az epret frissen szedve is nagyon szereti.

Ami pedig a fent említett kókuszvizet illeti, ez valóban igazi „csodaszer”. Nemcsak hidratálja és revitalizálja a szervezetet, hanem még a fogyást is segíti, sportolás után pedig fokozottan ajánlott. Nem véletlen, hogy Madonna mellett számos szexi világsztár is rendszeresen issza, például Jessica Simpson, Gwyneth Paltrow, Courtney Cox, Rihanna és Kate Boswort

Madonna diétája

Ha mégis felszalad rá néhány kiló, a vérfarkas diétát veti be. Ez azon alapul, hogy a Hold hatása ugyanolyan a szervezetünkben lévő vízre, mint a tengerek, óceánok vizére. A 2-6 napig tartó diétát újholdkor vagy teliholdkor kell elkezdeni, és 24 órán át csak gyümölcs- és zöldségleveket, illetve vizet fogyaszthatunk. Növekvő Holdkor még gyakorolnunk kell némi önmegtartóztatást, de fogyó Holdnál már bátran válogathatunk kedvenceink közül, és ilyenkor az edzőteremben sem kell annyira belehúznunk.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában