Főoldal > AKTUÁLIS > Mischa Barton melléfogott ezzel a ruhával?

Mischa Barton melléfogott ezzel a ruhával?

diétafogyásMischa Bartonruhaszínésznő
0

Írta:

Ruhája deréktól lefelé sokak szerint előnytelen volt.

Ha valaki olyan csinos, mint Mischa Barton, az szerintünk is bátran viselhet miniruhát, vagy szűkebb szabású hosszú szoknyát. A 30 éves színésznő viszont mégis egy állatmintás, deréktól lefelé elég bő ruhát választott egy elegáns partira – ez sokak szerint előnytelen volt számára, mert ahelyett, hogy kiemelte volna remek alakját, elrejtette, sőt, erősítette őt deréktól lefelé.

A rajongók szerint ez butaság – ők inkább annak örülnek, hogy ismét ilyen szépnek, boldognak, kiegyensúlyozottnak és egészségesnek látják kedvencüket. Való igaz, hogy miután 2006-ban kiszállt a Narancsvidék című sorozatból, Mischáról többször hallottunk gondjai miatt.

Orvosi kezelései, tartozásai, súlyproblémái és egyéb magánéleti kellemetlenségei okán jóval gyakrabban került a lapok érdeklődésének fókuszába, mint jelentős filmes sikereinek köszönhetően. Pedig a színésznőnek korábban nagy jövőt jósoltak Hollywoodban – ő is abban reménykedett, hogy ez valóra válik, de nem így történt.

Az elmúlt évek küzdelmei után viszont úgy tűnik, a világ végre egy mosolygósabb, egészséges Mischát láthat viszont. Úgy tudjuk, az elmúlt években életmódján is változtatott: korábban azt nyilatkozta, hogy bár nem vegetáriánus, rengeteg friss gyümölcsöt, zöldséget, és spenót alapú zöldséglevet fogyaszt.

Nem rajong a reggeliért, de a rendszeres étkezést fontosnak tartja. Így, ha a reggeli el is marad nála, azért arra ügyel, hogy ebéd előtt, mondjuk tízórai gyanánt bekapjon pár egészséges falatot. Emellett elsősorban bőre fiatalságának védelme miatt igyekszik minél több vizet inni, de a tejtermékeket kerüli.

Ami a mozgást és a rendszeres sportot illeti, Mischa egyik barátja még 2009-ben elárulta a sajtónak, hogy a színésznő felvett egy személyi edzőt, mert mielőbb szeretett volna topformába lendülni. Ha később abba is hagyta a rendszeres edzést, 2011-ben ismét gyakran kapták őt lencsevégre kedvenc edzőterme környékén, ahol egy ismerőse szerint főleg súlyzós gyakorlatokkal, lépcsőzőgépen és kick-box edzéssel hozta magát újra formába.

Tavaly ismét kicsit ducibban kapták őt lencsevégre, és akkor még sokan aggódtak lelki egyensúlya és egészsége miatt. Ezért javasoltuk neki így, a távolból akkortájt a természetben is végezhető mozgásformákat, amit egyébként korábban nagyon szeretett, mint például a teniszt, a röplabdát, a görkorit, vagy a kutyasétáltatást.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X