Főoldal > AKTUÁLIS > Jessica Biel átlátszó szettben gálázott

Jessica Biel átlátszó szettben gálázott

filmJessica Bielruhaszépségszínésznősztár
0

Írta:

A színésznő így ment a gálára.

Jessica Bielt gyakran látjuk sportos szerelésekben a róla készült képeken, most viszont egy elegáns rendezvények kapták őt lencsevégre: a Los Angelesben megrendezett Baby2Baby gálán jelent meg, méghozzá egy egészen különleges szerelésben.

Az egyesek által eredetinek nevezett, mások által viszont halászhálónak titulált szerelés nem takart túl sokat: kilátszott alóla a színésznő fekete alsóneműje. Hogy ez szexi vagy már túl sok, azt döntse el ki-ki magában, szerintünk egy dolog tény: Jessica vékony alakján ez a szerkó is remekül állt.

Nem is csoda, hogy ilyen karcsú, hiszen évek óta egészségesen él és sokat sportol. A mozgás nem egyfajta feladat számára, amit ki kell pipálnia minden nap a teendői közt, hanem sokkal inkább életforma. Korábban azt nyilatkozta, hogy el sem tudja képzelni az életét sport nélkül.

„De persze vannak lustább napjaim, amikor aztán különösen fontos, hogy motivált maradjak, ezért megvannak a magam kis trükkjei. Nagyon szeretem például váltogatni a mozgásformákat, illetve a kinti sportokat és az edzőtermi gyakorlatokat. Így garantáltan nem fogom elunni a mozgást” – nyilatkozta korábban.

Justin Timberlake feleségének kedvenc mozgásformáit nehéz lenne felsorolni, mert szinte bárhol és bármikor sportol, ha kedve tartja. Imádja a vizet, a vízi sportokat és a tengerparton végezhető mozgásformákat, de szívesen megy túrázni vagy edzőterembe is. A konditeremben az egész testét átmozgatja, amihez egyik kedvenc eszköze a medicinlabda. „Amíg nem használtam, nem gondoltam volna, hogy ennyi izmot átmozgathatok ezzel” – árulta el korábban.

Várandóssága alatt is végig mozgott, de mindig figyelt a teste igényeire. Kisfia születése után hagyott néhány hetet magának, amikor csak a babával foglalkozott, majd felkereste személyi edzőjét, Jason Walsh-t, akivel heti 2-3 alkalommal találkozott.

Walsh elmondása szerint Jessicának a kíméletes, csúszó mozgást igénylő VersaClimber vált be, amivel rövid (alig több mint félórás) edzésekkel hozta magát újra formába. „Olyan mozgást végezhetsz a VersaClimberen, ami természetesen jön, hiszen bennünk van” – magyarázta a tréner. Az eredmény pedig szerinte is magáért beszél, hiszen a sztármami hetek alatt lendült újra csúcsformába.

Ami pedig a táplálkozást illeti, Jessica aktív életmódja és szerencsés alkata miatt szinte bármit ehetne, mégis komoly elvei vannak. „Bio ételeket eszem, a finomított élelmiszereket kerülöm. Kedvenc nasijaim a dió és a mogyorófélék, mert ezek nemcsak finomak, hanem egészségesek is” – mondta.

Sokan azt gondolják, egy percre sem tud elszakadni az edzésektől és az egészséges étrendtől, de ő korábban ennek épp az ellenkezőjét hangsúlyozta. „Minden héten beiktatok egy-egy pihenőnapot, amikor azt eszem, amit csak megkívánok, és ha kedvem tartja, egész nap csak heverészek vagy masszázsra megyek. Szerintem mindenkinek jár egy kis kikapcsolódás” – árulta el.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X