Főoldal > AKTUÁLIS > Kate Beckinsale újra összejött 22 éves pasijával

Kate Beckinsale újra összejött 22 éves pasijával

csókKate Beckinsalerandiszerelemszínésznősztár
0

Írta:

A színésznő éppen kétszer annyi idős, mint a barátja.

Legutóbbi filmjében, a New York-i afférokban Pierce Brosnant és az ő fiát alakító Callum Turnert is elcsábítja, a valóságban viszont nagyon úgy tűnik, hogy Kate Beckinsale-nek egy másik fiatal srác kell. Nemrég ugyanis ismét azzal a 22 éves fiúval, Matt Rife-fal fotózták le egy plázában, akivel márciusban kezdett randizgatni, utána viszont úgy tűnt, nem lesz a dologból semmi. Ők viszont köszönik szépen, remekül megvannak: csendesen elücsörögtek az egyik asztalnál, néha beszélgettek egy kicsit, néha pedig csókolóztak.

A 44 éves színésznőt láthatóan nem zavarja, hogy a kedvese épp feleannyi idős, mint ő, sőt, lányánál, Lily-nél is csak négy évvel idősebb a srác. Matt Rife pedig iszonyú büszke lehet magára, hogy egy A-listás hollywoodi színésznőt nevezhet a kedvesének. Vagy a csajának, végül is ez csak stílus kérdése.

Mi nem is csodáljuk, hogy a londoni születésű színésznő egy ilyen fiatal fiút is meg tudott hódítani, hiszen negyvenes évei közepén járva is remekül néz ki, és szuper formában van. Kate évek óta őrzi vékony alakját – átgondolt étrendjének és a sok-sok sportnak köszönhetően a huszonévesek is megirigyelhetnék azt, ahogy kinéz.

A brit sztár szerencsére nem a vékonyság megszállottja, így szigorú diétákra sem vállalkozna csak azért, hogy pár centivel vékonyabb legyen has- vagy csípőtájon. Sokkal inkább hisz a rendszeres mozgás „csodatévő” hatásában, és abban, hogy sporttal formálja alakját.

„Hetente legalább ötször jógázom, méghozzá Mandy Ingberrel, aki többek közt Jennifer Anistonnal is együtt dolgozik” – mesélte egy korábbi interjúban a Pearl Harbor, az Underworld, a Van Helsing, a Távkapcs, az Elhagyott szoba és Az emlékmás című filmekből is ismert Kate.

Kedvenc mozgásformájáról pedig akkor sem tud lemondani, ha épp nyaral. Oktatója egy külföldi weboldalnak adott interjújában elmondta, hogy a színésznőnek adott egy DVD-t, melynek segítségével egyedül is tud jógázni, de Skype-on is tartják a kapcsolatot.

„Nagyon elhivatott. Emellett a teste alapjában véve is szép, formás, amivel elégedett lehet. A jóga tehát nem fogyni segít neki, hanem abban, hogy még tökéletesebbre formálhassa a vonalait, valamint a gyakorlatoknak köszönhetően erősít és hajlékonyabbá válik” – mondta a sztáredző.

Bár nem fogyókúrázik, Kate az étrendjére is ügyel: manapság már sokkal átgondoltabban táplálkozik, mint tinédzserként és a húszas éveiben. „Reggelire általában tojást vagy zabkását eszem, ebédidőben csirke vagy zöldség kerül az asztalomra, vacsorára pedig többnyire hal zöldségekkel a menü” – sorolta. Majd azt is elárulta, hogy gyengéi a muffinok és a zöld tea.

„Ha megkívánom, a kedvenc sütijeimből mindig engedélyezek magamnak egy kicsit. Szerintem nem is kell ezeket megtagadnom magamtól, hiszen az egészséges életmódba belefér egy kis kényeztetés” – magyarázta egy interjúban a színésznő, akinek az egészséges életmód és a rendszeres sport azért is fontos, hogy jó példát mutasson a lányának.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X