Főoldal > AKTUÁLIS > Melissa McCarthy meglepő módon számolt le a pluszkilókkal

Melissa McCarthy meglepő módon számolt le a pluszkilókkal

body positivitydiétafogyáskülföldi sztárMelissa McCarthysúlycsökkentésszínésznősztártestsúly
0

Írta:

Úgy tűnik, neki bevált ez a módszer: csodálatosan néz ki!

Ha valaki, hát Melissa McCarthy tudja, milyen érzés komoly túlsúllyal élni. Ráadásul színésznőként sokat áll kamerák és fényképezőgépek előtt, a végeredményt pedig könnyen ítéli meg a közönség – a figyelem sokszor indokolatlanul is Melissa alakjára irányul.

Való igaz, rengeteg olyan év (sőt, lassan évtized) áll mögötte, amikor a súlyával küzdött. A More magazinnak 2013-ban azt mondta, korábban annyira ingadozó volt a súlya, hogy ő már lassan már mindenféle méretet hordott a világon.

„A húszas éveimben remek formában voltam, de nem értékeltem. Azt gondoltam, miért nem vagyok sokkal vékonyabb?! Most pedig, hogy van két fantasztikus gyerekem és a világ legszuperebb férje is az enyém… nos, most úgy gondolom, minden más majd kialakul az életemben” – mondta.

Nem a diéták rajongója

Melissa néhány éve még nem talált olyan divattervezőt, akinél lett volna számára megfelelő ruha. De nem gondolt arra, hogy akkor ő most brutál fogyókúrába kezd, hogy beleférjen valamelyik felkapott dizájner legnagyobb méretű ruhakölteményébe, hanem inkább elkezdett saját kollekciókat tervezni – Lane Bryantnek is álmodott meg ruhákat, és saját Melissa McCarthy Seven7 nevű kollekciójával is meglepte rajongóit.

„Ehetnék egészségesebb ételeket, és ihatnék kevesebbet. Megtanulhatnék egy idegen nyelvet és edzhetnék is valamivel többet, de aztán mindig azt mondom magamnak, hé, holnap elüthet egy busz, miért pazaroljam ilyesmire az időmet” – mondta négy éve a Rolling Stone magazinnak.

„Body positivity”

Melissát pont emiatt a fergeteges humor miatt szeretik annyian világszerte, na meg azért, mert rendszeresen felszólal a pozitív testkép fontossága mellett. 2016-ban például azt írta Instagramon, hogy az állandó ítélkezés és kategorizálás helyett inkább azt kellene tanítanunk a lányainknak, hogy így tökéletesek, ahogy vannak. A vékonyság hajszolása helyett legyenek inkább egészségesek és boldogok.

A változás éve

Ő maga viszont néhány éve leadott jó pár kilót – 2015-ben legalább 20 kilóval mutatott alatta kevesebbet a mérleg, mint addig. Ezt saját elmondása szerint is egy meglepő módszerrel érte el: egyrészt elengedte a súlyával kapcsolatos aggodalmait, másrészt pedig saját elmondása szerint „szuperunalmas” életet kezdett élni. „Semmi trükk, nincs is mit mesélnem, szuperunalmas az életem. Nem csinálok semmi szórakoztatót, és este fél 8-kor már ágyban vagyok” – nyilatkozta az ExtraTV-nek.

Azért ez így nem a teljes igazság, ugyanis nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Melissa életébe A kém című mozi forgatásával fontos változás köszöntött be: elkezdett mozogni, méghozzá egy szuper és rendkívül motiváló harcművészeti oktató segítségével. A mozgást rendszeressé tette az életében, aminek köszönhetően tudta tartani a súlyát, sőt, egyesek szerint legutóbb az idei Torontói Filmfesztiválon még a korábbinál is vékonyabbnak tűnt.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X