Így nézett ki fiatalon Michael Schumacher – soha nem látott fotó került elő!
Egy eddig ismeretlen kép került elő a Forma–1 legendájáról.
Egy eddig ismeretlen kép került elő a Forma–1 legendájáról.
Alec Baldwin mögött a baleset nélkül is nehéz időszak áll.
A veserák sokáig észrevétlenül fejlődik, mert kezdeti stádiumban ritkán okoz egyértelmű panaszokat. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy odafigyeljünk azokra a jelekre, amelyeket könnyen elintézünk legyintéssel. Egy látszólag ártalmatlan tünet – például a vizelet elszíneződése vagy a tartós deréktáji fájdalom – akár életet is menthet, ha időben felismerjük.
Nemcsak a belső szervezeted, hanem a bőröd is megsínyli, ha kevés folyadékot viszel be. A vízhiány gyorsan meglátszik az arcon – és nemcsak a fáradtság miatt.
Vannak, akik számára a pénz csupán eszköz, nem pedig cél. Ők azok, akik nem a bankszámlájuk alapján mérik az élet értékét, hanem az élmények, kapcsolatok és szabadság szerint.
Katy Perry és Orlando Bloom 10 év után szakítottak.
A legtöbben túl sok sót esznek, pedig egy egyszerű váltással rengeteget tehetnénk a szívünkért. Mégis alig páran ismerik a módszert.
Hirtelen „zuhansz” álmodban, és megrándul a tested? Nem vagy egyedül! A hipnikus rángás ijesztőnek tűnhet, de legtöbbször csak az idegrendszer természetes reakciója.
Most végre minden összeáll: három jegy szülöttei olyan energiákat kapnak az univerzumtól, amelyek segítenek elérni céljaikat, rendezni kapcsolataikat és új lehetőségeket megfogni. Egyensúly, siker és lelkesedés vár rájuk a következő napokban.
Szép Károly megformálója, Ádám Tamás utolsó leveleit egyik barátja hozta nyilvánosságra.
Egy friss kutatás szerint a száj mikrobiomja – vagyis a szánkban élő baktériumok és gombák összetétele – fontos szerepet játszhat a hasnyálmirigyrák kialakulásában. A felfedezés új lehetőséget kínál a korai felismerésre és a megelőzésre is.
Egy friss kutatás szerint a népszerű tramadol alig csökkenti a krónikus fájdalmat, miközben súlyos mellékhatásokat okozhat. A szakértők szerint sokan nincsenek tisztában azzal, milyen komoly kockázatot vállalnak ezzel a gyógyszerrel.
Havas Henrik hiába küldött felkérést.
Ez az egyik leggyakoribb, mégis leginkább elhallgatott egészségügyi probléma. Pedig megfelelő életmóddal és kezeléssel a kellemetlen tünetek nagy része megelőzhető – sőt, a panaszok is enyhíthetők.
Még mindig albérletben él a családjával Freddie, és a Covid óta a zenei pályáján is sok nehézséggel találkozik, de ő mégsem szomorkodik emiatt.
Három jegy szülöttei most olyan energiákat kapnak az Univerzumtól, amelyek hatalmas lendületet adnak nekik. A szerencse, a kitartás és a jó időzítés együtt hozzák meg számukra az áttörést, amire régóta vártak.
Az alábbi diéta nemcsak szív- és érrendszered védelmére alkalmas, hanem hozzájárulhat az általános jóléthez is.
Kórházi fotókat osztott meg Tóth Vera a közösségi oldalán csütörtök délelőtt. A bejegyzés szerint a 40 éves énekesnő részleges hát- és felsőtest-
Bochkor Gábor nem rejtette véka alá a véleményét.
Lara a 22. születésnapjára csodaszép ajándékot kapott édesanyjától.
Hideg kéz, fagyos láb – sokan legyintenek rá, pedig a test így is jelezhet, ha valami nincs rendben. A hideg végtagok mögött nemcsak az időjárás vagy a rossz keringés állhat, hanem komolyabb betegségek is. Mikor kell orvoshoz fordulni, és hogyan javíthatsz a helyzeten?
A nátha az egyik leggyakoribb betegség, mégis rengeteg tévhit övezi. Ideje rendet tenni a félreértések között – mutatjuk, melyik az az öt dolog, amit szinte mindenki rosszul tud a megfázásról.
A libabőr nem csupán a hideg hatására jelenik meg a bőrünkön – testünk egyik legősibb reflexe, amely érzelmeink és ösztöneink mélyére vezet. De vajon miért borzongunk meg, amikor megérint egy dal, egy emlék, vagy egy különleges pillanat?
Havas Henrik megmagyarázta, miért gondol róla mást, mint korábban.